Címlap Közélet Így emlékezte...

Így emlékeztek Pécsen a trianoni békediktátumra

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóját a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Pécsett minden évben ezen a napon emlékeznek a trianoni tragédiára, és az annak következményeivel dacoló nemzeti összetartozást ünnepeljük.

A mai napon a trianoni emlékműnél és a Zsolnay-negyedben is megemlékeztek a gyalázatos békediktátumról.

Hoppál Péter országgyűlési képviselő posztjából kiderül, hogy 2012. június 4-én pécsi polgárok állítottak 7 emlékoszlopot, illetve ültették el a Nemzeti Összetartozás Fáját a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. Az eseményen a hét elszakított országrészből érkező diákok és hét pécsi középiskola diákjai is részt vettek.

Az idei évben a szervező Kodály Gimnázium mellett az Árpád Fejedelem Gimnázium, a Leőwey Klára Gimnázium, az Apáczai Nevelési Központ Gimnáziuma, a Széchenyi István Gimnázium, a Janus Gimnázium és a Miroslav Kleza Gimnázium tanulói vettek részt a megemlékezésen.

Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke a Trianon-keresztnél tartott ünnepi eseményen emlékeztetett rá, hogy küzdelmes 100 év van mögöttünk. Ebben a 100 évben pedig Baranyának is bőven kijutott.

A trianoni tragédia megyénket különösen is sújtotta. A Tanácsköztársaság bukása után a Baranyába menekült baloldali, kommunista vezetők, és Linder Béla – volt hadügyminiszter – pécsi polgármesterként támogatták a szerbek törekvését, hogy Baranya területe a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz kerüljön.

Baranya megyét 100 évvel ezelőtt belső nemzet- és országvesztő erők juttatták idegen állam fennhatósága alá, akiknek utódaik, ideológiai örököseik ma is közöttünk vannak.

101 évvel Trianon után még mindig küzdeni kell ezekkel a sötét erőkkel, akik idegen érdekeket szolgálnak.

Trianon sebeit az idő bekötözte”, de az „önfia vágta sebet”, a nemzetáruló 2004. december 5-ét, nem lehet elfelejteni. Akik azzal riogattak, hogy 23 millió román fogja elvenni a magyar nyugdíjakat, akik számon kérik, hogy a kárpátaljai magyarok, testvéreink miért kaphatnak segítséget az anyaországtól járvány elleni védekezésben, és akik megkérdőjelezik a kettős állampolgárság intézményének létjogosultságát, – ők azok, akik ma is elárulják Magyarországot és a magyar nemzetet

mondta Őri László.

101 évvel ezelőtt nem volt lehetőségünk arra, hogy megvédjük magunkat. A háborúban kivérzett ország szabad préda volt külső-belső ellenségnek. Ma, 2021-ben azonban már képesek vagyunk szembe nézni a fenyegetéssel. Hogyan?

Mindenekelőtt tiszta és világos beszéddel, de szükség van cselekedetre is: az országhatáraink védelmére, a haderő fejlesztésére, a gazdasági megerősödésre. Gyarapítjuk a családjainkat, megóvjuk keresztény hitünket, kultúránkat

– emelte ki a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke.

A pécsi városvezetés ugyanott emlékezett meg a gyászos napról.

Péterffy Attila polgármester posztja szerint 101 év távlatából le kell vonnunk a következtetéseket:

Nem szabad lehajtott fejjel járnunk, mennünk kell tovább, előre. A határon túli magyarokat nem hagyhatjuk magukra, de nem használhatja őket senki a politikai céljai megvalósítására sem. Egységesnek kell lennünk és nem engedhetünk a megosztásnak

– fogalmazott.