Címlap Közélet Ilyen az, ami...

Ilyen az, amikor valaki „véletlenül agyonsz.rta magát”!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Javában zajlik a napi- és hetilapok, különböző folyóiratok digitalizálása az Arcanum online archívumába, ám sajnos az ehhez szükséges szövegfelismerő szoftver még nem tökéletes.

Erről osztotta meg tapasztalatait Bíró-Balogh Tamás író, irodalomtörténész, aki Facebook-posztjában ír egy digitálisan félreértelmezett szó előfordulásairól.

Mint írja, „minden nap használom az Arcanumot, de a kereséssel nem árt fokozottan óvatosnak és körültekintőnek lenni. A mai kutatási eredményeket itt foglalom össze” – kezdte, majd folytatta:

“Az „agyonszar” szó első előfordulása (A Hon, 1870. aug. 28.): „porosz tiszt korában egyik tiszttársát agyonszarta”. További előfordulások: 1893: „háza előtt agyonszarták”, 1895: „agyonszarták az utcán”, 1898: „agyonszarta az arát”.”

A szakember kategóriákba rendezte a XX. század magyar sajtójában talált emésztőrendszeri drámákat, úgyis mint

  1. Családban elkövetett vétségek
  2. Munkahelyi vétségek
  3. Csak úgy

Az első kategóriába olyan megtörtént esetek tartoznak, mint az agyonszarta szeretőjét, agyonszarta a volt menyasszonyát és agyonszarta különváltan élő feleségét.

A másodikba olyanok, mint aféltékenységből agyonszarta a munkástársát, agyonszarta a tanonctársát Szarka Károly.

A “csak úgy”-ba pedig például a meglesték és agyonszarták

De a szerző kedvence:

„véletlenül agyonszarta magát”.

(444.hu alapján, fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)