Címlap Közélet Indul a Panno...

Indul a Pannon Filharmonikusok új évada

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szeptember 9-én tartotta szokásos éves évadnyitóját a Pannon Filharmonikusok, ahol bemutatták az idei évad programjait és terveit. A zene igenis alapszükséglet – hirdeti az együttes, és a járvánnyal dacolva Gilbert Varga zenei utazásra hív, Bogányi Tibor pedig a zene lélekemelő hatására hívja fel a figyelmet. Az együttes Ezüstcsillanás címmel meghirdetett évada nem a csillogásról szól, hanem a mélyben rejlő tiszta, zenei minőség, örömteli ünnepe. 

A sajtótájékoztató kezdetén elmondták, hogy „dacolva a vírussal, de tartják magukat a hagyományokhoz” akkor és úgy tartják meg az éves évadnyitó sajtótájékoztatót, ahogyan az évek során már megszokták, annyi különbséggel, hogy Gilbert Varga online kapcsolódott be a beszélgetésbe.

„Ragaszkodunk a normalitáshoz is ebben a speciális helyzetben, évadban, komoly munka folyik a zenekarban. Feladatunk megvizsgálni azt is, hogy mi, illetve milyen a kulturális intézmények „normális” működése, mi a zenekar valós identitása, az önmagához, a közönséghez való viszonya.”

 –mondta el Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója.”

A napokban megjelent évad kiadványuk pedig az optimizmusuk szimbóluma is egyben, amely a korábbi évekhez hasonlóan, megközelítően 100 oldalán át taglalja az évad programjait és hangversenyeit.

Az igazgató elmondta, hogy 178 nap telt a két hangverseny termi koncertjeik között, ami ez idáig példa értékű jelenség volt minden muzsikus életében. Viszont a zárva tartás alatt sem állt meg az élet a Pannon Filharmonikusok életében, ugyanis folyamatosan gyakoroltak és azon dolgoztak, hogy mihamarabb elkezdhessék a munkát és magát az évadot.

Ezután Horváth Zsolt elmondta, hogy a 2020/2021-es évad az Ezüstcsillanás nevet kapta, mivel maga ezt a kohászati folyamatot-jelenséget rendkívül magukénak érzik. Örömévadként emlegetik ezt az évet, hiszen a 2021 december 16-i napon lesz immáron 210 éves a Pannon Filharmonikusok, illetve idén decemberben, szintén a 16-i napon a Kodály Központ 10 éves születésnapját.

A bérlet struktúráján nem változtattak idén sem, ugyanazokat a bérleteket hirdették meg idén is, amiket már jól ismernek a pécsiek, ugyanúgy újra indul a Pannon-, a Kodály- és Breitner bérletek, illetve a megszokott jegytípusok. Ezek mellett pedig a korosztályos programok is megmaradtak, egyedül a külföldieknek tartott „Classical Chill Out” eseményüket halasztották el. De ezt is csupán addig, amíg nem találnak egy biztonságos időpontot– mondta el Horváth Zsolt. Majd hozzá tette, hogy a járvány alatt a „bérleteseink döntő része velünk tartott”. A tavasz során elmaradt előadások mentén nem váltották vissza az emberek bérleteiket – ezzel lerakva voksukat a kultúra mellett.

Horváth Zsolt azzal zárta mondandóját, hogy a koprodukciós partnereik sem gondolkoznak másképp, ugyanebben a szellemiségben néznek a következő évad elébe. Ennek a közös célnak köszönhetően a Pécsi Balettel és a Bóbita Bábszínházzal együtt dolgozva Csajkovszkij klasszikusát, a Diótörőt fogják decemberben bemutatni. A Kodály Központban lehet majd megtekinteni a darabot, melyet Böhm György rendez, Vass András vezényel és Vincze Balázs koreografálja.

Horváth Zsolt beszédéből még kiderült, hogy a Kodály Központ megépítésénél terveztek egy olyan lehetőséget, hogy online térben is lehessen a koncerteket követni – viszont akkoriban erre anyagi okok miatt nem került sor. Jelenleg sikerült megoldaniuk ideiglenesen, hogy az elkövetkezendő koncerteket élő streaming keretein belül is lehet követni, de a jövőre nézve keresnek olyan partnereket, akik ennek platformnak a kiépítésében tudnak segédkezni. Remek kiegészítést jelent ez a Kodály Központ életében, viszont az igazgató hozzátette: reméli, hogy nem helyettesítésként fogják használni, hanem csak kiegészítésként.

Ami pedig azokat a programokat illeti, amik a jövőben törlésre kerülhetnek, elmondta Horváth Zsolt, hogy különböző tervekkel készülnek az ilyen eshetőségekre is.

Bogányi Tibor vette át a szót, aki elmondta, hogy nem csupán hazánk, de a világ többi pontján élő zenészeit is katasztrofálisan érintette a koronavírus járvány, egyik napról szinte a másikra „összeomlott a rendszer, amelyre soha nem is számítottak”. Majd hozzátette, hogy az első két hét kötelező szünetet leszámítva, elkezdtek gyakorolni a zenészek – online játszották fel a darabokat – hogy ne veszítsenek fényükből. Ezen karantén idő alatt viszont érezhetően fejlődött is a zenekar – jegyezte meg Bogányi Tibor.

Maga az évadnyitó szeptember 10-én kezdődik, A különbözőség harmóniája című Bruckner szimfóniával nyit, melyben Balog József zongoraművész, Bogányi Tibor vezényletével fogja eljátszani a darabot. Külön érdekesség, hogy a Zene világnapján, október 1-én pedig A harmónia különbözősége című művet adja elő szintén Balog József, viszont ezúttal Gilbert Varga vezényletével – a zongoraművész két arcát fogja megmutatni ezáltal, amikor Richard Strauss és Beethoven zongoraversenyében is bemutatkozik.

Ezt követően, az őszi hónapok hazánk legkiválóbb szólistái fognak főszerepben tündökölni a Kodály Központban. Olyan nagyszerű művészek, mint Baráth Emőke, Frankl Péter, Baráti Kristóf, Bogányi Gergely vagy Ránki Dezső fognak a színpadra lépni. Ezek után folytatódik Bogányi Bruckner sorozata, Gyöngyösi Levente és Visky András Lenni vagy nem című művének, Bánfalvi Zoltán csellóversenyének és az Eötvös Alapítvánnyal közösen bemutatott Donghoon Shin hegedűversenynek ősbemutatójára kerül sor, és olyan ritkán játszott, kivételes darabok is előadásra kerülnek, mint Richard Strauss Alpesi szimfóniája – decemberben lesz látható a Kodály Központban.

Gilbert Varga élőben jelentkezett be Franciaországból és elmondta, hogy alig várja ismét a közös munkát.

Vass András karmester is felszólalt az évadnyitón, ahol elmondta, sokszor, amit szavakkal nem tudnak ők kifejezni, azt zenével teszik meg.

Ameddig tudjuk végezni a dolgunkat, addig minden nap hálás lehetünk ezért.