Címlap Gazdaság Jön a családi...

Jön a családi adó-visszatérítés, béremelést kapnak a pedagógusok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A gazdasági növekedés idén az 5,5 százalékot biztosan meghaladja, de akár a 7,5 százalékot is elérheti, így a gyermeket nevelő családok mindkét szülője az átlagjövedelem szintjéig visszakapja jövőre a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját – közölte a szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Értékelték a gazdasági helyzetet

A miniszter elmondta: a kormány keddi ülésén először az aktuális gazdasági helyzetet értékelte, a pénzügyminiszter adott tájékoztatást a növekedés eddigi adatairól. Ennek alapján a kormány egyértelműen meg tudja állapítani, hogy olyan forgatókönyv nem lehetséges, hogy az idei növekedés ne érje el a 5,5 százalékot – jelentette ki.

Azt tudjuk mondani a Pénzügyminisztérium tegnapi számai alapján, hogy a növekedés az 5,5 százalékot biztosan meg fogja haladni, de akár a 7,5 százalékot is elérheti

– mondta.

Jön a családi adó-visszatérítés

Szerinte ebből az következik, hogy minden 18 év alatti gyermeket, illetve iskolába járó gyermeket nevelő család mindkét szülője vissza fogja kapni az átlagjövedelem szintjéig a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját. Ezt az államkincstár visszafizeti a jövő év elején.

A visszatérítést azon gyermekeket nevelő szülők kapják meg, akik 2021 bármely napján – akár egy napig is – családi kedvezményre voltak jogosultak, akár iskoláztatási támogatásra, akár nevelési ellátásra, akár családi adókedvezményre.

A visszatérítés értékhatára a 2020. decemberi, a Központi Statisztikai Hivatal által meghatározott, teljes munkaidőben alkalmazásban állókra vonatkozó nemzetgazdasági szintű bruttó átlagkereset tizenkétszerese – közölte.

A miniszter ismertette azt is: azon katások (kisadózó vállalkozások tételes adóját fizetők), akik 2021 bármely napján a szja-törvény vonatkozó szabályai szerint családi adókedvezményre lettek volna jogosultak, a megfizetett tételes adó 25 százalékát kapják majd meg visszatérítésként.

Kapnak béremelést a pedagógusok – kérdés, hogy mikor és mennyit

A tanárok bérének emeléséről szólva a Miniszterelnökséget vezető miniszter annak a véleménynek adott hangot, hogy általánosságban is rendezni kell a pedagógusok bérét, aminek érdekében már elismerten nagy lépéseket tett 2012 és 2015 között a kormány.

Jelezte: a témában döntés nem született, de kormányoldalon igény van erre, így csak a mérték a kérdés.

Nem drágul a menza

Az iskolai közétkeztetés kapcsán Gulyás Gergely elmondta: a kormányzatnak fontos, hogy a szülők által fizetendő díjak ne emelkedjenek az inflációnál nagyobb mértékben.

Azt a társadalmi igényeknek is megfelelő döntésnek nevezte, hogy többségében helyi alapanyagot használjanak a menzákon. Emlékeztetett arra, hogy óvodától gimnázium végéig a gyerekek többsége ingyen vagy jelentős mértékben támogatott módon jut étkezéshez.

(MTI)