Címlap Közélet Ki dönthet az...

Ki dönthet az óvodák, bölcsődék bezárásáról?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Zavar támadt az önkormányzatoknál, többen ugyanis úgy értelmezik a veszélyhelyzetre vonatkozó új rendeletet, hogy nem helyben kell dönteni az óvodák és bölcsődék bezárásáról, hanem kormányzati szinten. Az Operatív Törzshöz fordultunk válaszokért.

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetről egy kormányrendelet döntött hivatalosan. Ez szabályozza például azt is, hogy kinek mi a feladata. Ebben a rendeletben van egy szakasz, amely a zavart okozza:

„az összehangolt védekezés érdekében köznevelési intézményben rendkívüli szünetet az intézményvezető, a jegyző, valamint az Oktatási Hivatal nem rendelhet el.”

Köznevelési intézmény ugyanis az óvoda és bölcsőde is.

Beszéltünk néhány intézmény vezetőjével, akik szerint éppen ezek a fenti mondatok jelzik azt, hogy CSAK a polgármesternek, mint fenntartónak van joga dönteni, megakadályozva az „egyéni akciókat”. Éppen ezért nem került bele a szövegbe a „polgármester” szó sem.

Mások azonban úgy vélik, ez a rendelet megkötötte a polgármesterek kezét.

Fővárosi kerületi polgármesterek ugyanakkor már döntéseket hoztak, amelyek érinti a kerületükben lévő óvodákat és bölcsődéket. Márki-Zay Péter is lépett Hódmezővásárhelyen:

Hogy tisztázzuk a helyzetet az Operatív Törzshöz fordultunk magyarázatért. Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.