Címlap Közélet Kiderült, hog...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Interjút adott az Indexnek Hoppál Péter pécsi országgyűlési képviselő arról, miért előrelépés számára, hogy kultúráért felelős államtitkárból kormánybiztos lesz. A cikkből kiderül, hogy a kormány az eddigi egy helyett két lábra állítja a kulturális közigazgatást, valamint az is, hogy kormánybiztosként közvetlenül a kabinetnek tartozik felelősséggel.

Hoppál szerint a kormány felé időközönként referál arról, hol tartanak a tervezett munkák. Amennyiben azt érzi, hogy valahol elakadás van, akkor

ADOTT ESETBEN A SZAKTERÜLETET FELÜGYELŐ MINISZTERREL, ILLETVE A KORMÁNYZATI KOORDINÁCIÓÉRT FELELŐS, AZAZ A MINISZTERELNÖKSÉGET VEZETŐ MINISZTERREL KÖZVETLENÜL TUDJA KATALIZÁLNI A TOVÁBBLÉPÉST.

Lényeg, hogy a sok szakmai főosztállyal, rengeteg aláírási kontrollal működő, ezért alapos, de alapvetően lassú minisztériumi eljárásrend mellé egy gyorsabb reagálású, tárcák között mozgó kormányzati egység felállítására kaptunk lehetőséget – fogalmazott.

Indoklása szerint vannak olyan nagy kulturális feladatok, amelyek túlfeszítik egyetlen államtitkárság kereteit. Ezeknél tárcák közötti vagy tárcák feletti koordinációra van szükség. Jövő decemberben, tehát épp egy év múlva lesz a magyar–török diplomáciai kapcsolatok felvételének századik évfordulója. Decembertől indul egy programsorozat, közös kulturális évad, amelynek megvalósításához már forrást is rendelt a kormány. A programsorozat operatív megvalósítására mindeddig nem történtek konkrét lépések. Világos, hogy több minisztérium és intézmény részvételét kell összehangolni, ami kifejezetten koordinációs feladat – fogalmazott.

Jövőre mindezek mellett 2024-ben újra magyar elnökség lesz az Európai Unióban, amelyhez egy intenzív kulturális jelenlétet kell megtervezni – tette hozzá, de az is kiderült a cikkből, hogy Hoppál milyen más nagyszabású programsorozatot fog még felügyelni 2023-ban.

(Fotó: MTI/Kovács Attila)