Címlap Közélet Kiterelné Péc...

Kiterelné Pécs útjairól a teherforgalmat Csizmadia Péter

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tarthatatlan, hogy Magyarország ötödik legnépesebb településének útjait a kiemelt napi forgalom mellett még a városra zúduló áthaladó teherforgalom is nehezíti. Ez nemcsak az amúgy is problémát jelentő dugók tovább-bonyolítását, hanem a por- és zajterhelést, valamint az úthálózat és az utak menti épületek gyorsabb erodálódását is okozza – közölte a Fidesz frakcióvezetője.

Csizmadia szerint „amennyiben a polgári jobboldal 2024-ben lehetőséget kap a pécsiektől, akkor

a város utcáinak áteresztő képességét, a lakó- és pihenőövezetek bővítésének lehetőségét megvizsgáljuk és ennek jegyében észszerűsítjük a városi közlekedési rendszert”

– jelentette be.

Elmondta, csillapítani kell a teherforgalmat a város belső úthálózatán, az átmenő kamionforgalom ugyanis nem Pécs közútjaira való. – Ennek érdekében városvezető szerepbe kerülve azonnal előkészítjük azokat a rendeleteket, amelyekkel az áthaladó kamionforgalmat kiszorítjuk a város területéről – tette hozzá.

– Mi azon fogunk dolgozni, hogy Pécsre jelentős ipari beruházások érkezzenek a következő években. Ehhez persze megfelelő elterelő úthálózat is szükséges lesz, mert az ipari fellendülés nagyobb teherforgalmat is eredményez, amit viszont nem engedhetünk a város lakóövezetein keresztül – jelentette ki Csizmadia Péter, aki hozzáfűzte: éppen ezért az ipari területek elérését és alternatív teherforgalmi lehetőséget kell kijelölnünk.

A terv az, hogy ennek részeként a Szigetvártól a 6-os fúúton bejövő forgalmat a Patacsi körforgalomtól a Nyugati ipari úton keresztül elterelnék a Déli Ipari Park térségére és a város lakott részein kívül eső Arányosi út – Kökényesi út – Időjós út – Pápai út vonalon, illetve az M60-as autóúton keresztül az 578-as úton kivezetnék Pécsről.

– Szemben a mostani helyzettel, amikor még a 6-os főút városon áthaladó szakaszát elkerülni szándékozó kamionok is Kertvárosra és Nagyárpádra zúdulnak a Nyugati ipari útról áttételesen a Maléter Pál útra vezető nyomvonalon át, mi egy valódi, átmenő teherforgalomtól mentes várost alakítunk ki – magyarázta a frakcióvezető.

Csizmadia szerint a Nyugati ipari út és az Arányosi út között pedig, a Nagybani piactól délnyugatra, egy új összekötő utat építenek, annak érdekében, hogy a kamionforgalom a Lahti utcai körforgalmat is elkerülhesse. Ennek összege jelenleg egyébként mintegy 200 millió forintra tehető, amelyet állami segítséggel és takarékos városi pénzgazdálkodással teremtenek elő.

(Borítóképünk illusztráció!)