Címlap Közélet Közösség Kisütötték Ge...

Kisütötték Geresdlakot! Elkészült az ország legnagyobb mézeskalácsfaluja Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elkészült az ország legnagyobb mézeskalácsfaluja Geresdlakon. A baranyai településen 15 éve minden éven kisütik a házakat, a hivatalt és a templomokat, amit különleges életképekkel fűszereznek. Az idei édes kiállítás megépítésében egy Ukrajnából menekült, háromgyermekes család is részt vett. Ők az elhagyott házuk mását és a geresdlaki, új otthonukat is megmintázták. Az aprólékos műalkotások egész évben megcsodálhatók.

Az idei kiállítás a béke szimbóluma is egyben

Aprócska ház, két zászlóval a tetején. Ezt az otthont az az Ukrajnából menekült család sütötte, amelynek tagjai márciusban hagyták el otthonukat. Júniusban viszont már Geresdlakon kezdhettek új életet.

A menekült család letelepedésében a helyiek is segítettek, sok felajánlás érkezett

A terepasztalon a település szűk utcácskái, a templom és a bolt is úgy helyezkedik el, mint az életben is.

A geresdlakiak az elmúlt 15 évben mindig hetekig sütnek és díszítenek az advent előtt

A mézeskalácsok sütését Kettné Schmidt Tímea találta ki. Kezdetben csak a saját házát formázta volna meg, a falu asszonyai viszont csatlakoztak hozzá és így lett egyre nagyobb a mézeskalácsfalu is.

Megformázva a helyi ABC és a boltosok

Szitálás és 20 perc habverés a titok

És hogy mi a titka a tökéletes díszítésnek? A porcukrot 10-12-szer át kell szitálni, abból 15 dekát kimérve egy közepes méretű tojásfehérjével 20 percig kell verni. Először 5 percig magas, majd 15 percig lassú fokozaton.

Nem hiányozhat a polgármester és a hivatal sem

Tudtad? Évezredes múltja van a mézeskalácsnak

A rómaiaknál a lakomákhoz vitték ajándékba a mézeskalácsot. Mindig kerek formát sütöttek és ha

egy hadvezérhez mentek, akkor a győztes csatájának egy jelenetét ábrázolta a forma, azaz a tányér. Így hívták.

11. században jelentek meg a díszített mézeskalácsok, akkor csak vallási témát ábrázoltak, a szentek és Jézus életét.

Aztán később, ahogy a társadalom változott, úgy megjelentek a hölgyek és urak, díszes ruhában, hintókon. Aztán az iparosodás kialakulásával a mézeskalács szerszámoknak jött el a divatja.

A legtöbbünknek eszünkbe sem jut az a mézeskalács, amit ajándékba kaptunk egy-egy búcsú után. Pedig egykoron, a 19. század után ezek voltak a klasszikus mézeskalácsok. A keresztszülők adták a babákat a lányoknak, a huszárt a fiúknak.

A geresdlaki focipálya és egy szerelés

Mesterlegényeknek köszönhetjük a mai mézeskalácsot

Közép-Európába a vándorló mesterlegények hozhatták magukkal a mézeskalács sütésének tudományát. A 15. századtól készítették és a mai napig maradtak darabok belőle. Van olyan mézeskalács, ami több száz éves.

Egykoron ütőfával készültek a mézeskalácsok, majd tészta rátéttel, ahol a tészta sodortatásával készítettek rá mintákat. Volt, hogy magocskákkal díszítették, a most ismert mézeskalácsaink pedig az eisoltak, azaz tojásfehérjével mázoltak.

Hogyan készítik a geresdlakiak?

Még arra is figyelnek Geresdlakon, hogy az utca táblája is meglegyen

Élethűen, minden kreativitást felhasználva. A 25 négyzetméteres kiállítótér, ahol az édes falu megelevenedik 88 hektárnak felel meg a valóságban.

Ellenség?

A mézeskalácsnak két ellensége van: ez pedig a pára és persze az éhes szájak.

– Van, hogy egy-két járdalap eltűnik, de hát Istenem, ezeket tudjuk pótolni. Legalább bebizonyosodnak a látogatók arról, hogy valódi a mézeskalács falunk – mesélte nevetne Kettné Schmidt Erzsébet.

De hogy mi lesz a faluból, ha vége a karácsonynak? Valószínű ez a mézeskalács Geresdlak még augusztusban is ünnepi díszben lesz, hiszen addig egész biztosan állni fognak a házak.

Az édes kiállítás előre bejelentkezés után, kis csoportokban tekinthető meg egész évben.