Címlap Közélet Megújul a Diá...
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Amint arról a Pécs Aktuál beszámolt, az önkormányzat tervei szerint az év végéig teljesen átalakul a kertvárosi Diána téri piac egy 300 millió forintos európai uniós támogatású fejlesztés révén.

A piac átalakításával újabb és vonzóbb árusítóhelyek jönnek létre, korszerűbb higiéniai és biztonsági szabványokat tudnak alkalmazni és a parkolás is kényelmesebbé válik. A munkálatok során – egyebek mellett – hatvan asztalnak helyet biztosító korszerű, acélváz-szerkezetű, fedett árusítóhely épül és tizenöt zárt üzlethelyiség létesül. Vásárlói és személyzeti mosdókat alakítanak ki, az épület tetőzetére napelemeket telepítenek, továbbá a piac mellett álló szökőkutat is megújítják.

A munkálatok eredetileg a területen lévő mintegy tucatnyi fa kivágásával indultak volna, ám azt a mai napra halasztották. Ezt használták ki a környéken lakók, akik reggel hét óra óta gyülekeznek a téren, hogy tiltakozzanak a növények elpusztítása ellen. Őri Zsuzsa biomérnök – aki a környéken nevelkedett -, a demonstráció szervezője szeretné, ha a mintegy negyvenéves faállomány – s így a panelrengeteg közepén egészséges levegőt biztosító kis zöld terület – megmaradna.

Szerintünk meg lehetne oldani, hogy a betonozott részen is egy zárt épület és ez megmaradhatna zöldfelületnek, parknak, kiegészítő szabadtéri piacnak. Egy építész barátom szerint a fák beépítésére, körbeépítésére is lehetőség lenne

– fogalmazott megkeresésünkre.

A szervező szerint későn szembesültek a látványtervekkel, másrészt sokan szabadságon vannak, nyaralnak, így kevés lakóban tudatosult, hogy milyen következményekkel járna a fák kivágása.

Őri Zsuzsa közölte, hogy egyelőre még nem léptek kapcsolatba az önkormányzattal az idő rövidsége miatt, ugyanakkor mindenképpen szeretnék, ha a kivitelezési terveket módosítanák a fák megmentése érdekében.

FRISSÍTVE:

A tiltakozás elérte a célját – legalábbis a mai napon, ugyanis az eredetileg 13 órától tervezett munka elmarad. A helyszínen lévő koordinátor szerint holnapra (azaz keddre) halasztották a növények eltávolítását…

(Fotók, videók: Kolozsvári László)