Címlap Egyetem Navracsics sz...

Navracsics szerint Orbán támogatja a miniszterek összeférhetetlenségének kimondását

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

“A miniszterelnök abszolút támogatja” az összeférhetetlenség kimondását a miniszterek esetében Erasmus-ügybeb – nyilatkozta a területfejlesztési és EU-forrásokért felelős miniszter az atv.hu-nak. Navracsics Tibor támogatja, hogy az egyetemi alapítványi kuratóriumi tagok újraválaszthatóak legyenek.

Az előkészítés zajlik, először bevissszük a javaslatokat a kormány elé, aztán egyeztetünk a Bizottsággal – nyilatkozta az Erasmustárgyalások -állásáról Navracsics Tibor a portálnak a Várkert Bazárban a Századvég “Kihívások és értékek“ című Európa Projekt-kutatását bemutató konferenciáról távozóban.

Navracsics szerint azért szükséges az egyeztetés, mert amikor tárgyaltak, nem tudták megmondani, hogy egészen pontosan milyen körre gondolnak az összeférhetetlenség tekintetében. A miniszteri szint tűnik egyértelműnek – jelentette ki Navracsics Tibor.

Lesz-e időkorlát?

Arra, hogy az időkorlát hány év lesz a kuratóriumi tagok esetében, a miniszter azt mondta, ezt a kormányülés fogják megvitatni, ahogyan azt is, hogy egy kuratóriumi tag újraválasztható legyen-e. Navracsics támogatja, hogy az egyetemi alapítványok kuratóriumi tagjai legyenek újraválaszthatóak, de erről is egyeztet még a Bizottsággal.

A kormány hamarosan dönt a kérdésben. A közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényt kell majd módosítani, amit márciusban tárgyal meg az Országgyűlés. “Márciusban a magunk részéről el tudjuk végezni a feladatot, aztán a Bizottságtól függ, hogy mikor igazolja vissza” – fogalmazott.

A portál kérdésére Navracsics elmondta, hogy már egyeztetett Orbán Viktorral az ügyben, szerint a kormányfő is támogatja a miniszteri összeférhetetlenség kimondását.