Október 23. az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja. Kevés olyan házat találunk a városban, ahol a tulajdonos kitűzi a nemzeti lobogót, pedig nem volt mindig így. A két világháború között még egy egyszerű külföldi delegáció érkezésekor is arra kérték a pécsieket, hogy tűzzék ki zászlójukat a házukra.
„Ha a város fellobogózására kiadják a jelszót, valósággal szégyene a városnak, hogy alig pár házra kerül nemzeti lobogó.”
– ez a mondat szinte minden nemzeti ünnep után megjelent a II. világháború előtti pécsi sajtóban, amely rendszeresen cikkezett arról, hogy Pécs lakossága nem veszi komolyan az ünnepeket. Ha a szocializmusban kiadták az ukázt a házak fellobogózására, nem volt kérdés, akkor minden ünnepen kint volt a nemzeti zászló, és természetesen mellette a vörös is. A rendszerváltás után még volt kötelező fellobogózás elrendelve, de mára már igen kevesek tudnak így ünnepelni.
„A Magyar Nemzeti Szövetség országos elnöksége még 1933. év november havában megkeresést intézett Pécs szab. kir. város törvényhatóságához, amelyben arra való hivatkozással, hogy nemzeti ünnepeink alkalmával a középületeken kívül alig egy-két házra teszik ki a nemzeti lobogót, oly értelmű szabályrendelet alkotását kérte, amely kötelezővé teszi a nemzeti ünnepeken a házak fellobogózását. A megkeresésben rámutattunk arra, hogy a külföldi államokban, főleg az utódállamokban a nemzeti ünnepnapokon teljes zászlódíszt öltenek, amivel szemben nálunk még a legnagyobb nemzeti ünnepeken is csupasz házak fogadják az idegeneket, akiknek körében már sokszor visszatetszést keltett a nemzeti érzés megnyilatkozásának e hiánya.”
A két világháború között a zászlókitűzéssel kapcsolatban többször érkezett előterjesztés valamelyik közgyűlésre, de sosem született olyan rendelet, amely kötelezővé tette volna Pécsen a házak fellobogózását.
„Nemzeti lobogónk megbecsülése. Nagy helyesléssel találkozott a vallás- és közoktatásügyi minisztériumiak — a nemzeti zászlókultusz elmélyítése tárgyában kiadott rendelete, mely különösen a mai ifjúságnak a hazaszeretetre való nevelését és a nemzeti zászló előtti kötelező tisztelgését van hivatva előmozdítani” – írta 1929-ben a Dunántúl.
A szocializmusban is csak kérés maradt a fellobogózás, azt nem tudni, hogy aki nem teljesítette a felhívást, azt hogyan büntették.
„Felhívás Pécs város lakosaihoz. A Nemzeti Bizottságtól nyert felhatalmazás folytán felkérjük Pécs város lakosait társadalmi állásra való tekintet nélkül, hogy az ország felszabadulásának évfordulójára, április 4-ére a házakra zászlóikat helyezzék ki, az ablakokat, kirakatokat szőnyegekkel, virágokkal díszítsék fel, este világítsák ki, a házaik előtti fákat, oszlopokat is a lehetőség szerint díszítsék fel, hogy így külsőleg is kifejezésre juttassuk hálánkat az Orosz Hadsereg, valamint a szabadságunkért elesett orosz katonák iránt, akik az ember legdrágább kincsét, az életüket áldozták” – írta a Dunántúli Napló.
A rendszerváltás után sem szűnt meg a kötelező fellobogózás.
1998-ban már egyre kevesebb zászló volt a városban, volt, aki ezt a sajtó hasábjain tette szóvá.
Mára már kiveszett az ünneplés ezen része, csak elvétve találunk nemzeti lobogókat kitűzve magánházakon, pedig zászlótartóból nincs hiány.
Forrás: Dunántúl, Dunántúli Napló
