Címlap Közélet Orbán Viktor ...

Orbán Viktor jóval népszerűbb, mint Márki-Zay Péter

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus, míg Toroczkai Lászlót kedvelik a legkevésbé a közélet vezető politikusai közül – írja a Telex a Závecz Research által készített közvélemény-kutatás alapján. A felmérést még az ukrajnai háború előtt készítették az ország felnőtt népességét reprezentáló mintán ezer ember személyes megkérdezésével.

A lap cikke szerint a válaszadóknak egytől ötig terjedő skálán kellett értékelniük a Fidesz és az ellenzéki pártok vezető politikusait, a felmérésben összesen 18 névre kérdeztek rá. Egyes osztályzatot adtak, ha nagyon ellenszenvesnek tartanak valakit, és ötöst, ha nagyon rokonszenvesnek. Ezek átlagát transzformálták aztán a kutatók egy százas skálára, így a kisebb különbségek is jobban kijöttek.

A teljes népesség körében és a pártnélküliek közt is jócskán népszerűbb Orbán Viktor, mint kihívója, Márki-Zay Péter.

Meglepő, hogy a hódmezővásárhelyi polgármesternél – ha csekély mértékben is – jobb értékelést kapott az előválasztáson részt vevő többi miniszterelnök-jelölt: Jakab Péter, Dobrev Klára, Fekete-Győr András és Karácsony Gergely is.

A falvakban és a pártnélküliek között sem áll jól Márki-Zay

Az nem számít váratlan fejleménynek, hogy a falvakban jóval nagyobb Orbán Viktor népszerűsége, mint Márki-Zayé: a Fidesz elnökét 52 pontra, míg kihívóját 21 pontra értékelték a választók. Érdekes módon azonban Márki-Zay a falvakban sem előzi meg az ellenzéki szövetség többi vezető politikusát, mint ahogy a fideszes szavazók és a pártnélküliek körében is kisebb az ellenzéki miniszterelnök-jelölt népszerűsége.

Utóbbi azért érdekes, mert Márki-Zay Péter az elmúlt hónapokban többször is arról beszélt, hogy egyedül neki van esélye legyőzni Orbán Viktort április 3-án, mivel az ellenzéki oldalon ő tudja megszólítani a jobboldaliakat, a pártnélkülieket és a vidékieket is.

A legkisebb elutasítottságom nekem van a felmérések szerint, de nem kérdéses, hogy még a pártok is ódzkodnának egy pártfüggetlen civiltől, akivel egyébként a legnagyobb esély lenne. Én azért vagyok ebben a versenyben, mert meggyőződésem és Hódmezővásárhelyen tapasztalatom is, hogy pártfüggetlen civilként én tudom a legtöbb bizonytalant, vidékit, sőt, kiábrándult fideszest, jobboldalit is megszólítani, akiken majd múlik a 2022. áprilisi választás

– mondta szeptemberben, két nappal az előválasztás első fordulója előtt az Inforádiónak.

Ehhez képest a Závecz felmérése egészen más képet mutat. A Fidesz szavazói mások mellett az LMP-s Ungár Pétert, a momentumos Fekete-Győr Andrást és Donáth Annát, illetve a jobbikos Jakab Pétert, valamint a DK-s Dobrev Klárát is jobban kedvelik, mint Márki-Zay Pétert.

Závecz Tibor a Telexnek arról beszélt, a felmérés eredményei is megmutatják, hogy Márki-Zay Orbán ellenfele, ő kapja a legtöbb támadást a kormányzati médiában, és más a politikai szerepe, mint a többi ellenzéki szereplőnek. Az ellenzéki táborban magas a miniszterelnök-jelölt népszerűsége, a Fidesz és a pártnélküliek körében azonban nem áll jól. Mivel két hasonló támogatottságú politikai tömb küzd meg egymással április 3-án, az utóbbi adat a Fidesznek lehet kedvező. Orbán Viktor népszerűségben 9 ponttal jár a hódmezővásárhelyi polgármester előtt a pártnélküliek között.

(Borítókép: Nézőpont Intézet)