Pécsett is megjelentek a plüssök, szívszorító történet áll mögötte

/
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pécs belvárosában pár helyen már feltűntek azok a plüssök, amiken az alábbi felirat látható: "Nem elveszett játék vagyok, csak Rád vártam!" Aki pedig elolvassa a levélkét, megtudhatja, hogy a plüssök egy nemes feladatot is ellátnak. Egy beteg kisfiúnak gyűjtenek, aki Zentéhez hasonlóan, gerincvelő eredetű izomsorvadásban (SMA 1) szenved.

Zsombor szüleivel (Fotó: Blikk.hu)

Zsombiért egy ország fogott össze

A kisfiúnál 4-5 hónapos kora körül jelentkeztek a tünetek. A szívbetegséggel küzdő Zsombit meg is műtötték a szívével 5 hónapos korban. Ezután derült ki, hogy SMA-s. Zsombi szíve miatt nem kezdhették el azonnal a terápiákat, tornákat.

Gyűjtésbe kezdtek

– Szeretnénk, ha lenne esélye teljes értékű életet élni, ezért döntöttünk úgy, hogy Zente, Levente és Noel után mi is gyűjtésbe fogunk annak érdekében, hogy a gyermekünk megkaphassa az egyszeri Zolgensma-kezelést”

– mondta az édesanya a Blikknek adott interjújában.

A most 10 hónapos kisfiún a 700 millió forintba kerülő Zolgensma-terápia segíthet. A Zolgensmát kétéves korig be kell adni, de minél előbb, annál jobb. Az országos gyűjtés elkezdődött a kisfiú javára, de még messze a cél.

Szegeden mindenhol plüssök vannak (Forras: szeged365.hu)

Tudjuk, hogy a vírus miatt sokan kerültek nehéz helyzetbe. Éppen ezért hirdettük meg a 700 forintos kampányt, nem várunk nagy összeget senkitől. Ha egymillió ember egyenként 700 forintot utal Zsombinak, már belevághatunk a kezelésbe

– mesélte Burinda-Szűcs Szabina, a kisfiú édesanyja a Blikknek.

A gyűjtés jelenleg 137 millió forint felett jár.

A plüssök szerepe

Zsombiért sokan szurkolnak és még többen akarnak segíteni. Szegedről indult a plüssterjesztés. Először Makkosházán jelentek meg a plüssök, amit a Plüssterjesztők Zsombiért közösséghez köthető.

Te így csatlakozhatsz!

  • ha van felesleges plüssjátékod, rakj rá egy pici borítékot,
  • a borítékra írd rá: “Nem elveszett játék vagyok. Rád vártam” és rajzolj rá egy szívecskét,
  • a borítékba pedig helyezz egy cetlit, amin megkéred rá a plüss megtalálóját (egyben vadonatúj gazdiját), hogy utaljon 700 Ft-ot a játékért cserébe a Szép jövőért Zsombornak Alapítványnak.

Írd rá az alapítvány számlaszámát is: 11734152-21916838

IBAN: HU97 1173 4152 2191 6838 0000 0000

SWIFT kód: OTPVHUHB

Facebook adomány gyűjtés:
https://www.facebook.com/donate/313294890124091/?fundraiser_source=external_url
PayPal:
www.paypal.me/helpzsombor
Gofundme:
https://gf.me/u/yvz4qu
Helpkarma:
https://hu.helpkarma.com/help/291602074209
Angyalok Licitcsoport:
https://www.facebook.com/groups/2390630724483030/
Zsombi Gyógyulásáért-Licites Csoport
https://www.facebook.com/groups/283330813011437
Kupakgyűjtés Zsombiért Csoport
https://www.facebook.com/groups/1958763024257515/
Események és rendezvények Zsombiért Csoport
https://www.facebook.com/groups/209488836909043/
Angyalok Jótékonysági licit – Német testvér csoport
https://www.facebook.com/groups/248791253157708

Hirdetés
Előző sztori

Felkapcsolták Pécsett a fényeket!

Következő sztori

Meghalt Balázs Fecó

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1