Címlap Közélet Személyesen j...

Személyesen jelentette be a pápa, hogy Magyarországra jön

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vasárnap déli nyilvános imája, az Angelus végén Ferenc pápa személyesen jelentette be a megjelent híveknek, hogy szeptember 12. és 15. között Magyarországra majd Szlovákiába látogat.

Ferenc elmondta, hogy 12-én délelőtt fog Magyarországon tartózkodni, ahol a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét celebrálja, hogy Budapestről még aznap tovább utazzon Pozsonyba, ahol háromnapos lelkipásztori látogatásba kezd. Erre egyébként Zuzana Caputova köztársasági elnök hívta meg.

A hivatalos pápai hírügynökség, a Vatican News mai bejelentést közlő cikke  szerint, amikor az iraki útjáról hazafelé tartó pápa a repülőn először említette a szeptemberi utazását, akkor azt mondta, hogy

“Budapestre kell mennem a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró miséjére, nem az országot meglátogatni, csak egy mise erejéig. De Budapest csak kétórányi autóútra van Pozsonytól, úgyhogy miért ne látogassak el Szlovákiába? Így megy ez.”

A friss cikkben megszólaló Matteo Bruni, a Vatikáni Sajtóiroda vezetője is arról beszél, hogy az egyházfő Budapestre kizárólag a mise kedvéért utazik.

A Magyar Pürpöki Konferencia június elején közölte, hogy a mise előtt Ferenc találkozni fog a magyar politikai vezetőkkel.

A magyar hívek nemcsak 12-én 11:30-kor a Hősök terén láthatják a pápát, hanem Szlovákiában is, ahzol Pozsonyon kívül ellátogat Eperjesre, Kassára és Sastinba is, bár a részletes programja egyelőre nem ismert.

(via 444.hu)