Címlap Közélet Szombaton a B...

Szombaton a Balaton partjáról szól majd a Pécs FM

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Pécsi Egyetemi Atlétikai Club (PEAC) sport- és egészségnapot szervez Balatonfenyvesen, ahova a Pécs FM is ellátogat.

Az egészségtudatosság és a mozgás van a főszerepben abban a programsorozatban, amit tavaly indított el a PEAC. Akkor Harkányban, Orfűn, Szigetváron és Siófokon volt ilyen rendezvény, ebben az évben pedig Balatonfenyvesre utaznak.

Az eseményen 10 órától délután négy óráig különböző strandos játékokat, tollast, minipingpongot, röplabdát, strandfocit és kevésbé strandos sportot, az íjászatot is ki lehet majd próbálni a Nagy Strandon. Ezek mellett lesznek egészségmérések is, például az érdeklődők megismerhetik a testtömegindexüket és a csontsűrűségüket is megmérettethetik, sőt a helyszínen masszőr is lesz, így fájó háttal is érdemes kilátogatni.

A PEAC-cal ott lesz a Pécs FM is Molnár Kristóffal az élen és 14 órától 16 óráig a Balaton partjáról szólnak majd a pécsiek kedvenc zenéi!

Hallgasd Te is Pécs legújabb rádióját, hiszen a zenék mellett Kristóf elhozza nekünk ide Pécsre a balatoni hangulatot, de a program részletei és érdekességei sem maradnak majd el.