Címlap Balhé Több mint 220...

Több mint 2200 személyt figyeltek meg 2010 óta Magyarországon

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

1009 üggyel kapcsolatban összesen 2255 célszemély megfigyelésére adott engedélyt a Fővárosi Törvényszék nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtésre – közölte közösségi oldalán Szél Bernadett.

A képviselő azt írta, hogy megkapta azokat az adatokat, amelyeket a lehallgatásokkal kapcsolatban igényelt. Ezek szerint

  • 2010 óta összesen 2255 személyt figyeltek meg a hatóságok, 2016-tól növekvő tendencia figyelhető meg a kiadott engedélyek számában. 
  • A legtöbb embert 2019-ben és 2020-ban figyelték meg bírói engedély alapján: 2019-ben 261 személyt, 2020-ban 310 személyt hallgattak le. Ez egyben azt is jelenti, hogy 2020-ban közel kétszer annyi személyt figyeltek meg bírói engedéllyel, mint 2017-ben.
  • A Fővárosi Törvényszék bírái minden egyes előterjesztést jóváhagytak, vagyis egy esetben sem tagadták meg a titkos megfigyelésre irányuló kérelmet.

Szél Bernadett szerint még ha nem is a magyar kormány áll a lehallgatások hátterében, hanem külső titkosszolgálati támadás történt, akkor is érthetetlen, hogy miért nem mozgósítják az államapparátust az esetek kivizsgálására.