Címlap Közélet Új parcelláka...

Új parcellákat alakítanak ki a pécsi központi temetőben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Biokom tájékoztatása szerint a Rauch János sírkert-megújítási program részeként két új parcellarész létesül a Pécsi Központi temetőben – egy urnaföld a XXV-ös parcellában, valamint egy urnafalakból álló urnaliget a H/E parcellában.

A városüzemeltetési társaság arról tájékoztatott, hogy a földmunkák hamarosan megkezdődnek, előtte azonban szükséges a kivitelezést akadályozó, illetve a vonatkozó önkormányzati rendelet értelmében a nem engedélyezett területekre ültetett fás szárú növényzet eltávolítása. Az építkezés miatt kivágott fákat a szakemberek később pótolni fogják, az új parcellarészeket pedig parkosítják.

Eközben folyamatosan zajlik a temetői fasorok ápolása, metszése. Vannak sajnos olyan beteg, illetve balesetveszélyes fák, amelyeknek a kivágása elkerülhetetlen, ezeket azonban fiatal egyedek telepítésével pótolják a Biokom munkatársai. Az elmúlt hetekben 69 himalájai cédrust ültettek elsősorban a kápolna körüli parcellákba, de a P és az R parcella között található idős juharfákat is ezek váltják le.

Emellett 50 darab cseresznyefa csemetét is telepítettek a központi temető emblematikus részét képező cseresznyefasor folytatásaként. Annak érdekében, hogy a fiatal egyedek megfelelően tudjanak fejlődni, a szakemberek eltávolítják a fasorból az – egyébként engedély nélkül telepített – örökzöldeket.