Címlap Közlekedés A 40 éves Ika...

A 40 éves Ikarus, ahová nemcsak enni, hanem nosztalgiázni járnak a pécsiek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A szentlőrinci úton áll és egy tapodtat sem mozdult az a busz, ami retró hangulata miatt lett pillanatok alatt népszerű a pécsiek körében.

– Korábban filmforgatásokon büfébuszként üzemelt, stábtagokat szolgáltak ki vele – mondta András, aki öt éve vásárolta a járművet.

Sokan járnak nosztalgiázni

András a Škodák szerelmese

– Korábban a nyomdaiparban dolgoztam, mint gépmester. De volt már saját újságom, ingatlanirodám és Škoda-találkozókon is főztem már 100 emberre – tette hozzá András, aki ezért is merte bevállalni a vendéglátást.

Az Ikarus még most is működik

– A biztonság kedvéért az aksikat azért kiszereltük belőle – mondta mosolyogva András.

„Csak” 131 ezer kilométer van benne

Igaz, egyszer már „körbeért” a kilométerszámláló. Belül viszont nagyon is rendben van a Miskolcról érkezett járgány, amiben a konyha is helyet kapott.

A Pécs Aktuál videója itt érhető el: