Címlap Közlekedés Durva látvány...
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

ORSZÁGOSAN EGYEDÜLÁLLÓ? A 13 éve letérkövezett Vince utca állapota az elmúlt 1,5 évben annyira leromlott, hogy már fel kellett szedni a köveket. Most az alapokig kell visszabontani. Az ott élők szerint akkor változott meg minden, amikor elterelték a Tettye utca forgalmát az eddig békés, nyugodt utcácskára. Az pedig, hogy most az egészet felszedik, majd újrabetonozzák, beismerése annak: elhibáztak valamit - vallják az utcában élők.

Olvasói fotó, készült: június 2-án.

Másfél hete arról számoltunk be, hogy elkezdték a beton térköveket felszedni, egyenként lekefélni és raklapokra pakolni. Ami ez után jön, az nem lesz mindennapiírtuk itt.

A térköveket speciális ragasztóba keverik, majd visszateszik

A térkövek felszedése után a kavics aljzatot átforgatják és speciális kötőanyagot kevernek bele, amitől beton szilárdságú lesz. Ezután pedig következhet az aprólékos munka: a köveket speciális ragasztóba ültetik, közöttük

egy centis rést hagyva, amit fugázni fognak.

Első ütem, ami 2 hónapig tart majd

Mindezt 500 méter hosszúságban és 12-20 méter szélességben, közel 10 ezer négyzetméteren. Az már más kérdés, hogy ez mennyibe fog kerülni? (Egy hidegburkoló 5-10 000 forint/négyzetméteráron dolgozik manapság. Ha 5 ezer forinttal számolunk, akkor csak a kövezés 50 millió forint. Persze ez csak egy durva becslés, hiszen ebben nincs benne az anyag díja – a szerk.)

Mindez nem történt volna meg, ha nem erre irányítják a forgalmat – mondják a lakók

1,5 évvel ezelőtti fotó a burkolatról. Jól látszik az állapota

– Eddig semmi gond nem volt a Vince utcában. Majd jött a döntés, hogy erre terelik a Tettye utca forgalmát. Szerintünk a Vince utca burkolata nem bírta már el azt a forgalmat, amit kapott. Mi pedig azt a gázfröccsöt, amit sokszor megállás nélkül hallgatnunk kellett – mondta egy kétgyermekes anyuka, aki pont a környék nyugalma miatt vásárolt itt lakást.

Féltik a gyerekeket, olyan gyorsan mennek az autósok

– Most, hogy felszedik a térköveket és le van zárva az egész, újra nyugalom van az utcában. Előtte is pont ilyen volt. Gond nélkül kiléptünk a kapunkon, kerékpároztunk. Az átmenő forgalom miatt viszont veszélyessé vált az utca – mondta a kisgyermekes családanya, aki szerint az utca képviselője, P. Horváth Tamás nem nagyon foglalkozott a 400 aláírással, amivel tiltakoztak korábban.

„Mi tudjuk, hogy hiba volt ide autókat küldeni! Csak épp nincs kimondva, hogy ki a hibás”

A környéken élők szerint ez a rekonstrukció bizonyítja, hibáztak, amikor erre az utcára irányították az átmenő forgalmat. – Senki nem mondja ki, de mi látjuk nap mint nap, hogy elhibázott döntés volt, amit most pluszmunka és pluszpénz árán állítanak helyre – mondta el véleményét az anyuka.

Az első ütem két hónapig tart – írta a Strabag

Felszedett térkövek, amíg a szem ellát