Címlap Közlekedés Egymilliónál ...

Egymilliónál is többen vonatoztak már le a Balatonra idén!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Már több mint egymillióan utaztak a Balatonra a MÁV járatain az idei főszezonban – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára vasárnap.

Schanda Tamás hangsúlyozta: a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország egyik legfontosabb idegenforgalmi célpontja egyre kényelmesebben és gyorsabban legyen elérhető. Tájékoztatása szerint

az utasok kétharmada a déli partra, harmaduk az északira tart, a Balatonhoz vonatozók száma pedig több mint ötödével múlja felül a tavalyi adatot, és megegyezik a 2019-es forgalommal.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a dél-balatoni vasútvonal teljes felújítása után idén nyárra az északi parton is elkészült az első szakasz villamosítása Balatonfüredig.

A vasúttársaság már három emeletes motorvonatot közlekedtet a Balatonra, és bővítette IC-járatai számát, valamint kerékpáros utazási szolgáltatásait is.

A kormány egyébként a balatoni térség közlekedésének fejlesztésére összesen 300 milliárd forintot fordít.