Címlap Közélet Jó lesz? Új D...

Jó lesz? Új Dráva-híd épül az M60-as autóút utolsó szakaszán!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) nyertest hirdetett az M60-as gyorsforgalmi út befejező, harmadik szakaszának megtervezésére. Az új gyorsforgalmi útszakasz Barcs és a horvát országhatár között fog létrejönni – közölte a Magyar Építők az uniós közbeszerzési értesítő alapján .

A tervezés nettó 60,8 millió forintba kerül. A nyertes ajánlattevő feladatai közé tartozik továbbá a tanulmányterv és a környezeti hatástan elkészítése is.

A kiinduló- és a végpontot is egyeztetik még a horvát féllel

A NIF Zrt. tavaly augusztusban hirdette ki a nyertes konzorciumot a három részből álló projekt második ütemének kivitelezésére, amely Pécset és Szigetvárat köti össze 37 kilométeren. Az első két szakaszra már egyaránt elkészült a környezetvédelmi hatástanulmány, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint környezetvédelmi engedélyekkel is rendelkeznek.

A soron következő tervezési feladat harmadik, egyben befejező részeként új nyomvonalon fog létrejönni ez a 3 km hosszúságú, kétszer két sávban elterülő gyorsforgalmi út. A kezdőpontja a Barcson áthaladó 6-os főútból fog indulni, és az országhatárnál húzódó Drávánál fog végződni.

A közbeszerzés előírja a nyertes tervezőnek, hogy jelölje ki a horvát partnerrel együttműködésben az útvonal pontos határmenti pontját és szögét, a magyar oldalon pedig határozza meg a 6-os főúthoz igazított csomópontját.

A projektleírás kitér arra is, hogy a tervezett útnak tekintettel kell lennie a már meglévő, környezetvédelmi engedéllyel rendelkező M60-as részét képző Szigetvár–Barcs közötti projektterületre, illetve a 68-as főút kapcsolatra is.

Új összekötő híd épül a Dráván

Bár a határhíd tervezése nem feladata a közbeszerzés nyerteseinek, viszont a tervezés során az út magassági vezetésében figyelembe kell venni egy leendő átkelő útpályájának megfelelő elérését.

Ez azt jelenti, hogy a barcsi határátkelőhely után a jelenleg személy- és áruforgalmat biztosító Dráva-hídon kívül egy új, 6-os főúthoz csatlakozó gyorsforgalmi közlekedést lebonyolító híd megépítését is tervezik.

Érdekességképpen a Dráva-híd történelmi szempontból is jelentős, a hidat ugyanis a szerbek részben 1941-ben, részben pedig 1944-ben, a második világháború során is felrobbantották. Ezt követően több évtizedes szünet után, magyar és horvát államközi megállapodás révén készült el az új híd, amelyet 1974. október 25-én adtak át.

(Forrás: Magyar Építők, borítókép: Dernovics Tamás)