Címlap Közlekedés Jön az egynap...

Jön az egynapos autópálya-matrica az egész Európai Unióban

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Európai Parlament jóváhagyta az egynapos sztrádamatrica bevezetését az egész Európai Unióban – írja a Parameter.sk híre alapján a 444.hu. A módosítást javasló képviselők a lap szerint ezt azzal indokolták, hogy

értelmetlen dolog egyhetes vagy havi matricát vásároltatni az autósokkal akkor is, ha csak átutazóban vannak, és például csak fél órát használják az autópályát valamelyek országban.

Az egynapos sztrádamatricát minden országnak kötelezően be kell vezetnie.

Az európai törvényben akad néhány újdonság, emeli ki a Parameter.sk, például „a szennyező fizet” elvét alkalmazza, ami azt jelenti, hogy a sztrádamatrica ára attól is függ majd, hogy az autó mennyire környezetbarát.

A törvényt első körben a teherautókra vonatkozóan vezetik be, a legtöbbet azok fizetik majd, amelyek a legszennyezőbbek.

Kilométer-arányos díj előszobája?

a Jobbik 2017-ben határozati javaslatot nyújtott be a parlamenthez az egynapos matricáról, nem meglepő módon hiába.

A Magyar Autóklub akkor közölte: nem ért egyet a személygépkocsik és a motorkerékpárok esetében a napi autópálya-matrica bevezetésével, mert azt a jelenleginél lényegesen drágább kilométer-arányos díj előszobájának tartja.

(via 444)