Címlap Közlekedés „Sofőrö...

„Sofőrök nélkül bajosan lehet sűríteni a járatokat” Pécsett

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

1211 forintos bruttó alapórabérért nem egyszerű feladat elegendő sofőrt találnia a Tüke Busznak - figyelmeztet a szakszervezet vezetője, aki szerint folyamatosan szivárognak el a pilóták a cégtől, mert keveset keresnek. 

A járványhelyzet miatt a tömegközlekedés járatainak sűrítését rendelte el a kormány, holnapig kell kidolgoznia a részleteket a társaságoknak – köztük a Tüke Busznak, illetve a BIOKOM-nak. A kormányrendelet szerint Budapesten, valamint a megyei jogú városokban munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra kell kidolgozni az új, sűrűbb menetrendet.

– Pécsett azonban már most is nagyon kevés a sofőr, nélkülük pedig nehéz lesz ezt megoldani – magyarázta érdeklődésünkre Raposa Gábor.

A Tüke Busznál működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) pécsi vezetője szerint most üthet vissza igazán, hogy az önkormányzat nem rendezte teljesen a pilóták tavalyi bérigényét, ugyanis a kért 1400 forintos bruttó órabér helyett eddig csak bruttó 1211 forintot kaptak.

– A Tüke Busznál most is sűrűbb járatokkal közlekedünk, mint a nyáron; dolgozunk és készülünk az esetlegesen új menetrendre. Vannak azonban kétségeim, mert egyre több pilótánk megy el máshová dolgozni, legtöbben ‘átülnek’ a távolsági buszokra, mert ott már 1460 forint az alap óránként – panaszkodott Raposa, aki szerint „sofőrök nélkül bajosan lehet süríteni a járatokat”.

A szakszervezeti vezető szerint hogyha az előző városvezetés idején sikerült volna megalakítani az Üzemi Tanácsot, akkor most sokkal jobban belelátnának a gazdálkodásba és a cég pénzügyi helyzetébe; de ezt korábban megakadályozták a társaságnál, azóta sincs ilyen.

A Kormányhivatalon múlik

A sűrűbb menetrendet ezúttal is a BIOKOM illetékes osztályának kell egyébként összeállítani, hiszen ott történik a pécsi tömegközlekedés forgalom-szervezése. Kerestük a céget, hogy érdeklődjünk, hogyan áll a munka jelenleg, de a sajtóreferens nem vette fel a telefonját.

Az új, sűrűbb menetrendet a Baranya Megyei Kormányhivatalnak kell benyújtani, ott döntenek arról, hogy ezt elfogadják-e, vagy nem. Ha nem, akkor kötelezik a céget, hogy végezze el, de akár 5 millió forintos bírságot is kiszabhatnak – többször is.