Címlap Balhé A hűtlenség j...

A hűtlenség jutalma: kétmilliót csaltak ki egy csapodár pécsi férfitől

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Zsarolt a fiatal pár

Egy 28 éves pécsi nő ellen zsarolás, 23 éves ócsárdi élettársa ellen pedig társtettesként elkövetett zsarolás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság.

A megalapozott gyanú szerint a nő még 2019 tavaszán álnéven bemutatkozva e-mailben, illetve telefonon felvette a kapcsolatot egy pécsi férfival. A nő azt mondta a sértettnek, hogy magánnyomozó, és olyan információkkal rendelkezik róla, amely alapján fény derülne a hűtlenségére. Azt állította továbbá, hogy a megbízója a férfi felesége, majd megfenyegette azzal, hogy ha nem fizet többet, mint a megbízója, akkor átadja a hűtlenségre vonatkozó adatokat a feleségnek.

Kétmillióval húzták le a férjet

A nő kétmillió forintot kért a férfitól, aki a kért összeget 2019. április 26-án egy pécsi parkolóban át is adta a zsarolónak. A nő ezután a pénzt 23 éves élettársával különböző használati tárgyak megvásárlására, utazásra és tartozásaik kifizetésére költötte.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőket. A nyomozók a párt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.