Címlap Krimi Bozótvágóval ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Emberölési kísérlet miatt – mint erőszakos többszörös visszaesőt – életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Pécsi Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki bozótvágó késsel támadt volt élettársa férjére tavaly augusztusban a mozsgói szőlőhegyen.

A bíróság szerint a vádlott és a sértett felesége korábban élettársak voltak, de kapcsolatuk megszakadt, amikor a férfi börtönbe került. Szabadulását követően ugyan helyreállították kapcsolatukat, de a nő a vádlott magatartása miatt visszaköltözött a férjéhez.

Emiatt a vádlott tavaly augusztus 9-én egy 43 centiméter pengehosszúságú bozótvágó kést vett magához, majd a hozzátartozóival közölte, hogy megöli a sértettet és annak feleségét, volt élettársát. Este tíz óra körül ért a házhoz, amelyben a nő élt a férjével és annak családjával. Amikor belépett a kapun a kertbe, a kutyaugatásra kijött a házból a sértett, akinek azt kiabálta, hogy meg fogja ölni.

A sértett visszafutott a házba, de az ajtót már nem tudta becsukni, így a vádlott bejutott az épületbe és rátámadt: többször a férj nyakára, majd hasára csapott a bozótvágóval, a sértett a kezével igyekezett megakadályozni az életveszélyes sérüléseket.

A vádlott a dulakodás során folyamatosan a sértett és családja megölésével fenyegetőzött, kijelentette, hogy ha alvás közben talált volna rájuk, akkor a család összes tagját megölte volna. Végül sikerült a támadót lefogni és a kiskapun kiszorítani. A férfi ezután hazament, lecserélte véres ruházatát, a bozótvágó kést elrejtette egy ismerősénél, majd másnap megszökött a rendőri intézkedés elől. A bűncselekmény idején 35 éves szigetvári férfit a baranyai Mozsgón történt támadás után két nappal, Zalaegerszegen fogták el.

A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében, így az ítélet nem jogerős.

KAPCSOLÓDÓ CIKK: