Címlap Krimi Csaknem 5 mil...

Csaknem 5 milliárd forintnyi áfát csalt el négy pécsi fehérgalléros

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Pécsi Járásbíróság június 21-én délután elrendelte négy férfi letartóztatását egy hónapra különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás alapos gyanúja miatt, melyet ketten, bűnsegédként követtek el – közölte a Pécsi Törvényszék.

Mobiltelefonokkal bizniszeltek

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2017 januárja és 2020. december 31. között közösen, egy hierarchikusan felépített, konspiratív módon tevékenykedő, mobiltelefon-kereskedelemre létrehozott bűnözői csoportot működtettek, amelynek célja az volt, hogy a csoport által kialakított fiktív számlázási láncolat felhasználásával – az Európai Közösségen belülről beszerzett mobiltelefonok után, az első belföldi értékesítést terhelő általános forgalmi adó megfizetésének elmulasztásával – az egyik gyanúsított vezetése alatt álló gazdasági társaság versenyelőnyhöz jusson. A gazdasági társaság az általános forgalmi adó megfizetése nélkül forgalmazott mobiltelefonokat jelentősen a piaci ár alatt – a külföldről történt nettó beszerzési ár alatt – tudta tovább értékesíteni.

Csaknem 5 milliárdnyi áfát csaltak el

A több gazdasági társaságot mozgósító cégláncolat működtetése, a látszólagos gazdasági események végzése, illetve a cégek nevében kiállított fiktív számlák és azok befogadása azt eredményezte, hogy a gazdasági társaság  a nettó árat figyelembe véve, olcsóbban jutott telefonokhoz, mint amilyen áron azokat a bűnszervezet tagjai külföldről beszerezték, így a gyanúsítottak a költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vonatkozásában rendszeresen valótlan tartalmú nyilatkozatok megtételével, a vizsgált időszakban általános forgalmi adónemben 4 670 612 000 forint vagyoni kátrányt okoztak a költségvetésnek.

Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, míg a gyanúsítottak és védőik a letartóztatás megszüntetése és enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében jelentettek be fellebbezést, így a bíróság határozata nem végleges.