Címlap Baranya Egy pécsi dro...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök január 27-én elfogtak egy magyarszéki dílert, akinek a lakásán új pszichoaktív, illetve különböző kábítószergyanús anyagokat találtak és foglaltak le. A nyomozók az ügyben tovább göngyölítették a szálakat, amelynek eredményeképp egy 44 éves pécsi férfi is a látókörükbe került, akinek a gyanú szerint szintén köze van a korábbi drogügylethez.

A férfit a kommandósok június 14-én reggel pécsi lakásán fogták el, majd előállították a főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Azzal gyanúsítják, hogy 2022 nyarától 2023 januárjáig anyagi haszonszerzés céljából, hollandiai forrásból, Ausztrián keresztül drogot szerzett be, amelyet ezt követően eladott a magyarszéki férfinak, aki azt továbbértékesítette a kiterjedt vevőkörének.

A férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték a letartóztatását.