Címlap Krimi Fiatal pécsi ...
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bővülhet a sértettek köre az úgynevezett Mátrix Projektben, miután már Pécsig érnek annak az online csalássorozatnak a szálai, amelyben még a Karcagi Rendőrkapitányságon indult eljárás.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy kisújszállási lakos tett feljelentést csalás miatt a helyi rendőrőrsön még 2023 decemberében. Elmondta, hogy egy interneten hirdetett mobiltelefont szeretett volna megvásárolni, amelyre két részletben el is utalta a kért összeget, azonban a telefont nem kapta meg.

Az eladó az első részlet megérkezését követően fényképet küldött arról, hogy a csomagot elhelyezte az automatában, ezt követően a vevő elutalta a fennmaradó összeget. A csomagot azonban nem adták fel, a sértett nem kapta meg a terméket.

Közölték, a nyomozás eredményeként további két sértettre derült fény, akiket hasonló módszerrel károsítottak meg.

A nyomozásnál a rendőrök látókörébe került egy pécsi lakos, a 19 éves férfit a rendőrök előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki.

A fiatalember beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy soha nem rendelkezett olyan készülékkel, amilyet árult. Egy, az internetről lementett képet használt fel a hirdetéséhez. A Karcagi Rendőrkapitányság háromrendbeli csalás vétség miatt folytat eljárást. További sértettek felkutatása és a nyomozás folyamatban van.