Címlap Krimi Figyelmetlen ...

Figyelmetlen volt a szerelő, balesetet okozott a kocsi kiesett kereke

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomozott a Komlói Rendőrkapitányság egy 45 éves helyi férfi ellen. A gyanú szerint az egyik komlói autószerelő műhelyben alkalmazásban álló férfi 2021 novemberében kicserélte egy pickup kerekeinek gumiabroncsait, azonban az egyik első első kerék csavarjait nem megfelelően húzta meg.

A járművet a műhelyből még aznap elhozta az ügyfél, aki délután Pécsett közlekedett a gépkocsival. Menet közben a pickup első kereke kiesett a helyéről, majd nekicsapódott a vele szemben, szabályosan közlekedő személyautónak. Személyi sérülés nem történt, azonban a baleset következtében mindkét gépjárműben anyagi kár keletkezett.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértő megállapította, hogy a jármű első kerekének csavarjai vélhetően figyelmetlenségből adódóan nem megfelelően voltak rögzítette. A nyomozók a 45 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki. 

A BMRFK közlése szerint a rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek. 

(Borítóképünk illusztráció)