Címlap Baranya Hajánál fogva...

Hajánál fogva rángattak ki egy nőt az utcára Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrök elfogták azt a férfit és társát, akik személyi szabadságában korlátoztak egy nőt Pécsett – közölte a BMRFK.

A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 51 éves és egy 24 éves pécsi férfit. Az idősebb férfit elhagyta az élettársa, ezért október 8-án 17 óra 30 perc körül vejével megjelent Pécsett, egy Siklósi úti háznál, hogy megkeresse a nőt. Az egyik lakásban meg is találták az asszonyt, de ő nem akart kibékülni volt párjával, ezért akarata ellenére próbálták onnan elvinni.

Az 51 éves férfi elővett egy kést, amellyel többször a nő felé szúrt, majd társával a hajánál, illetve a karjánál fogva húzta ki az utcára a sértettet, akit ezután az autójukba akartak tuszkolni.

A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőket, majd előállításukat követően kihallgatták őket. Ellenük személyi szabadság megsértése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a nő védelme érdekében pedig ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el a volt élettárs ellen.