Címlap Közélet Már név szeri...

Már név szerint azonosíthatjuk a pedofilokat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatályba lépett a pedofilellenes törvénycsomag utolsó eleme is, így már elérhető a név szerint kereshető pedofil-nyilvántartás – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy ezzel a pedofilellenes törvénycsomag utolsó eleme is hatályba lép – közölte a politikus

Ennek értelmében ha valaki esetében felmerül a gyanú, hogy pedofil, akkor a szülők, hozzátartozók, rokonok az ügyfélkapun keresztül ellenőrizhetik a gyanúsnak ítélt személyeket.

A lista nevet, településszintű címet, fényképet, illetve a kapcsolódó bűncselekmény részleteit tartalmazza. A bűnügyi nyilvántartás egy szeletének megnyitásával eszközt adunk a szülőknek, hogy megvédjék a gyermeküket

 – írta Kocsis Máté, hozzátéve, „a pedofília semmivel nem mentegethető!”.

A nyilvántartás az ügyfélkapun belépve, a Család – gyermekvédelem menüpontban érhető majd el – fűzte hozzá a politikus bejegyzéséhez kommentben.