Címlap Baranya Dologtalan to...

Dologtalan tolvaj fosztogatta a kocsikat Mohácson

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrségre április másodika óta számos bejelentés érkezett arról, hogy Mohácson városszerte több autóból loptak, valamint feltörtek egy büfékocsit.

A nyitva felejtett autókból rendszerint aprópénzt és pendrive-okat tulajdonítottak el, de előfordult olyan is, hogy az elkövetőre rázáródott a gépjármű, ezért kitörte az egyik oldalsó ablakot, majd távozott a helyszínről. A büfékocsi oldalán lévő tárolószekrényből elloptak két hosszabbítódobot a kábellel együtt, majd a kocsit megrongálták, azonban azt nem sikerült kinyitni.

A mohácsi rendőrök széleskörű nyomozásba kezdtek, amely során beazonosították a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 23 éves helyi férfit. A rendőrök megállapították, hogy a férfinak nincs se munkahelye, se rendszeres jövedelme, ezért a lopásokból tartotta fenn magát.

A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán a terhére rótt összes bűncselekmény elkövetését elismerte. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, ellene üzletszerűen elkövetett lopás miatt nyomoznak.