Címlap Baranya Nemcsak cipők...

Nemcsak cipőket lopott a lépcsőházakból, hanem ruhaneműket és pénzt is zsákmányolt a fura mohácsi tolvaj

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, lopás miatt nyomoznak a mohácsi rendőrök egy 28 éves helyi férfi ellen, aki a gyanú szerint idén januárban mohácsi társasházak lépcsőházaiból lopott el több pár cipőt.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a férfinek ennél több van a rovásán: az elmúlt időszakban nemcsak lépcsőházakból lopott, hanem több helyi üzletből is úgy, hogy a termékeket a ruházatába vagy a hátizsákjába rejtette, majd fizetés nélkül távozott.

A rendőrök azzal gyanúsítják továbbá, hogy egy lépcsőház folyosóján elhelyezett szárítóról elvitte a ruhaneműket, illetve egy mohácsi nőt is megkárosított, aki beengedte a lakásába a férfit, hogy besegítsen a házimunkába, azonban mosogatás közben a konyhaszekrényben lévő pénztárcából elemelte a pénzt.

A nyomozók az ügyeket egyesítették, majd ismét gyanúsítottként hallgatták ki a férfit. Ellene – őrizetbe vétele mellett – többrendbeli lopás elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság, és kezdeményezték a letartóztatását.