Címlap Baranya Orvvadászokat...

Orvvadászokat kapcsoltak le Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Orvvadászat, lopás és zártörés miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság két férfi ellen. Egyikőjüket lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt is kihallgatták gyanúsítottként, míg a másik férfit egy harmadikkal hulladékgazdálkodás rendjének megsértésével is gyanúsítanak a rendőrök.

A nyomozás során beszerzett adatok szerint egy 54 éves mohácsi férfi 72 éves szlovák állampolgárságú társával 2016 és 2020 közötti időszakban rendelkeztek vadászengedéllyel, azonban az adott erdészet vadászterületén folyamatosan ejtettek el jogosultságuk keretén felül vadakat, illetve olyan trófeás és egyéb vadakat is, amelyekre egyáltalán nem volt engedélyük. A két férfi tiltott vadászati eszközöket is használt, valamint a vadászati tilalmi idő hatálya alatt is ejtett el különböző vadfajokhoz tartozó egyedeket – többek között gímszarvast, vaddisznót –, amelyek trófeáit általában kikészítették, húsukat feldolgozták, azokat eltulajdonították.

Elásták a vadak tetemét

Az 54 éves férfi az elejtett vadak maradványainak elhantoltatását egy 56 éves mohácsi ismerőse segítségével intézte el, aki egy homorúdi telephelyen munkagéppel különböző méretű gödröket ásott, majd az odahordott vadtetemeket elásta. A kirendelt igazságügyi környezetvédelmi szakértő szerint az 56 éves férfi cselekményével a hulladékgazdálkodási törvény előírásait megszegte, az elföldelt állati tetemek pedig a jogszabály szerint veszélyes hulladéknak minősülnek.

Az elkövetők által éveken keresztül végzett orvvadászati tevékenység során az eljárásban feltárt, illegálisan elejtett összesen 211 vad közül 192 db elejtése bizonyíthatóan az erdészet vadászterületéhez köthető. Az elejtett állatok vadgazdálkodási értéke összesen csaknem 85 millió forint.

A két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy a szlovák férfi mohácsi tanyáján zár alá vett vadhúsokat az intézkedést követően onnan elvitték. A tanyán tartott kutatáskor a rendőrök olyan lőszereket is találtak, amelyek Magyarországon történő tárolására a tanya tulajdonosa engedéllyel nem rendelkezett.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

(Borítóképünk illusztráció)