Címlap Krimi Puskával várt...

Puskával várta haza nejét a féltékeny férj Pécsen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A TEK-nek kellett lekapcsolnia a részeg férfit.

Hosszú, külföldi útról tért haza éjjel a férfi felesége még tavaly márciusban. Teleautó szállította a nőt, féltékeny féje azonban hívogatni kezdte az út alatt. A férfi azon akadt ki, hogy a nő a sofőr mellett ül és még beszélgetni is merészel.

Addig, addig idegesítette magát, míg elkezdett inni, majd elővette vadáspuskáját is. Végül a ház előtt már puskával várta az asszonyt, a fegyvert pedig ráfogta a panelház elé kanyarodó autósra is.

A sofőr hívta a rendőröket, végül a TEK-nek kellett leszerelni a féltékeny férjet.

Viszonylag olcsón megúszta a férfi, a Pécsi Járásbíróság ugyanis a napokban tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével K.J. vádlottal szemben zaklatás vétsége miatt 120.000 forint pénzbüntetést szabott ki, egyúttal a bűncselekmény elkövetéséhez használt golyós vadászfegyvert elkobozta – tudtuk meg a bíróságtól.