Címlap Baranya Tanyát és böl...

Tanyát és bölcsődét fosztogatott egy mohácsi tolvaj

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mohácsi nyomozók szeptember 8-án gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint augusztus második felében bement egy újmohácsi tanyán álló épületbe, majd onnan többek között gázpalackokat, bográcsokat és kéziszerszámokat tulajdonított el.

A tolvaj később – szeptember elején – többször besurrant egy mohácsi bölcsőde területére is. Először az intézmény teraszáról vitt el egy festékkeverő gépet, valamint egy hungarocell vágógépet, majd még három alkalommal visszatért, és az épületből több vödör kültéri színezőt is ellopott.

A férfi tettével közel félmillió forint kárt okozott a sértetteknek. A rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, majd elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett, ellene lopás miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.