Címlap Krimi „Viccka...

„Vicckategória volt a végén” – mondta Pécsvárad polgármestere, miután elölről kezdik a 700 milliós csalási ügyét

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár első fokon 4 év 6 hónap szabadságvesztésre és több mint 200 millió forint vagyonelkobzásra ítélték Zádori Jánost, Pécsvárad polgármesterének és 5 másik vádlottnak az ügye újabb fordulatot hozott. A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte eljárási hiba miatt az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék által hozott ítéletet, így az ügy elölről kezdődik. De mi is az ügy?

700 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak

A vád szerint a vádlottak köztük Pécsvárad polgármestere és felesége – jogtalanul igényeltek s hívtak le európai uniós és állami támogatásokat. E tevékenységükkel 700 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak. A Szekszárdi Törvényszék által megállapított tényállás szerint

a vádlottak megtévesztették a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt azzal, hogy

állattartó telepek (tojótyúktelep Sellyén) korszerűsítése, illetve technológiai berendezések korszerűsítése jogcímén jogtalanul igényeltek támogatásokat. A vádlottak emellett fiktív számlák kibocsátásával a költségvetésnek is vagyoni hátrányt okoztak, áfa és társasági adónemben mintegy 10,8 millió forint értékben.

Nem vállalta a képi- és hangfelvételt a polgármester, de nyilatkozott

Bár a Pécsi Ítélőtáblán nem fotózhattuk a polgármestert, a nyilvános tárgyalás végén készségesen nyilatkozott lapunknak is.

– A hatályon kívül helyezés rendben van, de nem erre számítottunk. Sokkal súlyosabb eljárási hibákat tártunk fel – hangsúlyozta Pécsvárad polgármestere a tárgyalás után. – Rengeteg olyan bizonyítékunk van, hogy iskolai végzettség nélkül adtak „szakértői véleményt”, remélem, hogy a második tárgyaláson nem veszik figyelembe, mert ez már vicckategória volt a végén.

2016-ban gyanúsították meg a polgármestert

– Ez egy 2012-2013-as ügy, engem 2016-ban gyanusítottak meg. Én abban bízom, hogy a végén kiderül ez a történet. Én továbbra is azt erősítem, hogy Magyarország legtöbbet ellenőrzött beruházása volt. Minden hatóság, akit el tudnak képzelni, még a nyomozati és bírósági szakaszban is vizsgálta és ott is nemleges és hibátlan nyilatkozatot adott ki – mondta Zádori János.

Zádori János azóta is hivatalban van, jogilag nincs mit tenni

– A településen van egy belső ellenzék, amely több esetben figyelmezteti a lakosságot arra, hogy az ügy még megy. Néha újságokban is megjelennek, én ezt úgy hívom, hogy fizetett hirdetésként. Nyilván jogilag nem tudnak semmit tenni, mert nem volt olyan ítélet, ami végleges lenne az ügyben.

„Azt mondom, hogy emberileg nehéz megélni, családilag, 3 gyermekkel”

A Pécsi Ítélőtáblán most elhangzott, hogy első fokon olyan bíró járt el az ügyben, aki elfogult lehetett a harmad-, illetve negyedrendű vádlottal szemben. Ez pedig eljárási hiba. Az ügy tehát újraindul a Szekszárdi Törvényszéken, ami akár még évekig is elhúzódhat.