Beblöffölhetett egy nem létező támogatást a pécsi alpolgármester

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Kezdés

Bognár Szilvia a saját lapjának szólalt meg azok után, hogy kiderült, a városi propimédia örömhírével ellentétben nem igazán lehet sikernek nevezni azt, hogy a Pécsi Nemzeti Színház 207 millió forinttal kevesebb támogatást kap, mint tavaly. Az alpolgármester lényegében nem cáfolta hírünket, arra ugyanis érdemben nem tért ki, helyette viszont olyan pénzről beszélt, ami a saját kiírásukban sem szerepel.

207 millió forinttal kevesebb támogatásból kell színházat csinálni Pécsett ebben az évben – írtuk meg miután a színház direktora finoman és óvatosan cáfolta azt a sikerpropagandát, amelyet az önkormányzati lap elengedett. Kiemelt hírben számoltak be arról, hogy “Tragédia helyett happy end”: megvan a Pécsi Nemzeti Színház büdzséje, vagyis az állami támogatás – írták. Éppen csak kifelejtették a hírből a Nemzeti igazgatójának véleményét, akit meg sem kerestek, és azt a tényt, hogy 207 millió forinttal kevesebb támogatást kap a teátrum, mint tavaly.

Rázga Miklós lapunknak azt mondta, ez a csökkenés úgy jön ki, hogy:

Az idei önkormányzati támogatás 47 millióval kevesebb, mint tavaly; valamint tavaly 160 millió forint TAO-pótló, kiegészítő támogatást kaptunk, pályázati úton, de idén nincs ilyen pályázat.

A többi színháznál ez a támogatás beépült az állami támogatás részébe” – részletezte.

Vagyis a tényszámok alapján

  • a Pécsi Nemzeti Színház idén is megkapja az állami támogatást (527 millió),
  • kiegészítő támogatást azonban már nem kap (-160 millió), mert vélhetően nem alkudta ki az önkormányzat,
  • és az önkormányzat 47 millióval kevesebb támogatást ad idén, mint eddig (vagyis csak 270 milliót).

Így jön ki a fenti összeg, vagyis az, hogy több mint 200 millióval kevesebb pénzből kell idén gazdálkodnia a teátrumnak.

Bognár Szilvia blöffölt?

Az alpolgármester a saját lapjában azt mondta, hogy “szemben az igazgató állításával, ahogy tavaly, úgy idén is 317 millió forint támogatást biztosít az önkormányzat a színház számára. Ez is a minisztériummal kötött megállapodás része. 270 milliót már megkapott az intézmény – ez egyedülállóan magas arány a többi szervezethez képest -, az év hátralévő részében érkezik további 47 millió forint.”

Semmilyen hivatalos dokumentumot nem találtunk erről a rejtélyes, plusz 47 millióról. Az önkormányzat saját pályázati kiírásában is csak 270 milliós összeg szerepel, mint azt a támogatási összeg, amelyet az intézménynek idén biztosítanak. Ez azonban kevesebb (47 millióval), mint a tavalyi támogatás. 

Az alpolgármester, vélhetően tudatlanságból (mert rosszindulatot nem feltételezünk róla) összemos két pályázati formát is a saját lapjának adott “interjúban”. Azért teszi ezt, hogy “bizonyítsa” ezután is lehet majd pluszpénzekre pályázni. Csakhogy, amiről Rázga Miklós a Pécs Aktuálnak beszélt, az a pályázat nem létezik már, ugyanis azt nem írták ki. Azért nem írták ki, mert az ezen keresztül megszerezhető összeg bekerült az állami támogatásba, ami ennyivel nőtt! Más városokban – köztük ellenzékiben is.

Pécs azonban kimaradt, feltételezések szerint azért, mert elfelejtették letárgyalni ezt a kiegészítést a városvezetők, vagy nem is tudtak róla.

A PNSZ valóban kapott azonban az önkormányzattól tagi kölcsönt a bérekre, de ennek semmi köze nincs a hivatalos működési támogatásokhoz.

Rázga: méltatlan

Megkerestük Rázga Miklóst is, aki azt mondta, annyira méltatlan ez az egész számháborúsdi a városhoz és minden szereplőhöz, hogy ebben nem kíván részt venni: ő bizonyítható, nyilvános tényszámokat közölt, és az elérhető pályázatok is nyilvánosak bárki számára.

Előző sztori

Jó lesz? Honvédelmi sportközpont épül Pécsett!

Következő sztori

Sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomoly- és fátyolfelhő lehet

Legutóbbiak innen: Kultúra