Nóra, Lili

Pécs Aktuál fiók

Jelentkezzen be Pécs Aktuál fiókjába, vagy hozzon lére felhasználói fiókot oldalunkon.

Regisztráció

Pécs Aktuál hírlevél

Iratkozzon fel a Pécs Aktuál hirlevelére. Összegyűjtjük Önnek a legaktuálisabb történéseket, a legérdekesebb közéleti cikkeket és elküldjük e-mail címére.

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Olyan kiállításokat szeretnék Pécsett, amelyekért ide kell jönni – nem pedig Budapestre!”

Alig, hogy bemutatkozott a ZsÖK új Galéria Divíziója Fekete Vali vizuális művészeti vezetésével, rögtön kellett először egy stop, majd egy újratervezés gombot nyomniuk. A járványhelyzetben ugyan a kiállítóterek zárva voltak, de a munka mégsem állt meg: a csapat folytatta a korábban megkezdett munkát, amelynek eredményeként markáns arculatot kapnak a kiállítóhelyek és új lehetőségek várják majd a helyi művészeket. Hiszen céljaik között szerepel a pécsi alkotók külföldi bemutatkozásának menedzselése, a hazai és nemzetközi együttműködési rendszerek kialakítása is. Fekete Vali nemcsak a tervekről, de a pécsi képzőművészet pozíciójáról is beszélt nekünk.

Hirdetés

Fekete Vali műkritikus-esztéta, a PTE MK grafika tanszékének oktatója szeptembertől a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. vizuális művészeti vezetőjeként irányítja az m21 Galériát, a Pécsi Galériát, a Kemence Galériát és a Martyn Ferenc Galériát. Kinevezése után alig pár hónappal 180 fokos fordulatot vettek az események. Szerencsére azonban a csapat hasznot tudott húzni a koronavírus-járvány okozta leállásból, hiszen ahogy a művészeti vezető fogalmaz, vannak olyan feladatok, melyekre általában ritkán jut idő egy galériában. Ilyen a leltározás, selejtezés, karbantartás, és a kisebb felújítások.

– Az elvégzett munkáknak köszönhetően végre áttekinthetők a kiadványkészleteink (saját és egyéb kiadású könyvek, katalógusok, leporellók, hazai és külföldi művészeti folyóiratok; egészen az 1980-as évektől) és az immáron 43 éves Pécsi Galéria működésének rendelkezésre álló archív dokumentumai is. Mindezek katalogizálásával megszületett annak a lehetősége, hogy ősztől megnyissuk a kutatópontot az m21 Galériában, ahol ezeket kutatójegy vásárlásával bárki helyben tanulmányozhatja. Különösen felhívjuk erre a lehetőségre a szakdolgozó egyetemisták figyelmét! – hangsúlyozta Fekete Vali.

A Pécsi Galéria történeti dokumentumain kívül a Galériához köthető érdekességekről, neves kiállítókról a www.pécsigalériák.hu weboldalon is lehet majd tájékozódni, ahol a Pécsi Galéria Anno című rovat a Pécsi Galéria hőskorát mutatja majd be.

– A karantén két és fél hónapja alatt azt tapasztaltuk, hogy a virtuális kiállítások iránt –részben a túlkínálatnak köszönhetően – nagyon hamar elveszett az érdeklődés, így ezzel nem is kísérleteztünk. Inkább olyan projektbe fogtunk, ami a karantén után is folytatható és bármikor érdekes. Így az elmúlt időszakban született honlapunk NYITOTT MŰTERMEK c. rovata, ahol elsősorban pécsi, illetve Pécsen kiállító művészek műtermébe látogatunk el. De persze kiállítások nélkül nem létezhet egy kiállítótér. Erre a pandémia utolsó heteiben találtuk meg az adekvát megoldást. Hogy mit, az egyelőre legyen meglepetés! Annyit elárulok, hogy újra kiderült, az üres tér milyen sok lehetőséget tartogat számunkra! – tette hozzá sejtelmesen a művészeti vezető.

Mindent megpróbálnak megvalósítani, amit meg lehet

Áprilisban nyitott volna a kimondottan és szigorúan felnőtteknek szóló kiállítás a Pécsi Galériában. Győrffy László, Kis Róka Csaba és Szőllősi Géza közös kiállítása, A test ördöge nem elsősorban az anyagában, hanem mondanivalójában 18 karikás. A téma ugyanis, melyet a tárlat körüljár, a test kiszolgáltatottsága, árulása, test, az anyag és a szellem kettősége és ellentéte. A kiállítás tavasz helyett szeptember végén kerül megrendezésre, tematikája pedig, ha lehet, most még aktuálisabb, mint a járvány előtt lett volna.

Szintén nem marad el Fusz György szobrász- és kerámikusművész Odú című kiállítása, amelynek keretében az ezer négyzetméteres m21 galéria teljes területe beépül a művész különleges installációival. A kiállítással július 2.-án „indul újra” az m21 Galéria idei programja.

Tavaszra tolódik viszont „az ember az űrben” témára reflektáló kiállítás, amely több mint száz olyan magyar képzőművészeti alkotásból mutat be válogatást, amelyek témája a világűr, legyen az festmény, szobor, videó-, hang-, vagy tárgyinstalláció, grafika, plakát, film vagy animáció.

Viszont a tervek szerint novemberben a Pécsi Fotóhetek rendezvényeit mutatják be az m21 és a Martyn Galériában egyaránt A rendezvény kiemelkedő eseménye lesz a fotóművészet magyar származású ikonikus alakjának, Lucien Hervé-nekés tragikusan korán elhunyt fiának, a magyar undergroundban jelentős szerepet játszó Rudolf Hervé-nek kiállítása, melyhez az özvegy Judith Hervé személyes hozzájárulását adta. Ezzel egy időben kerül megrendezésre az Országos Fotótárlat és jótékonysági aukció is.

Fekete Valit a kortárs pécsi képzőművészetről is kérdeztük.

– Különleges város vagyunk, mert a helyi művészet a kortárs képzőművészet valamennyi irányzatát lefedik. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ezek az alkotók messze nem látszanak úgy, ahogy kvalitásaik miatt megérdemelnék. Pécs élénk képzőművészeti életéről volt a 80-as, 90-es években híres, ami az utóbbi tíz évben szinte teljesen megszűnt. Pont emiatt, a koncepciónk egyik legfontosabb része, hogy cserekapcsolatok és cserekiállítások keretében minél szélesebb körben megismertessük a pécsi alkotókat itthon és külföldön egyaránt, hiszen minden lehetőségünk megvan arra, hogy – látva az itt élő képzőművészek felülreprezentáltságát – mi legyünk a magyar Montmartre! Ez a szemlélet pedig turisztikai szempontból is jelentős paradigma lehetne – vélekedik a szakember.

Magyarország egy vízfejű ország – sok más nemzettel együtt –, vagyis majdnem minden, így a jelentős kiállítási események is a fővárosban koncentrálódnak. Akit nem láthatnak Budapesten, az alig létezik vagy legalábbis sokkal kisebb ismertségre tehet szert.

Mint mondja, el kell érnünk, hogy Pécsre kelljen jönni egy-egy nagyobb országos vagy nemzetközi kiállításért. Ezért az is a céljuk, hogy a korábban, éveken keresztül Pécsett megrendezett országos és nemzetközi kiállításoknak is újra Pécs adjon otthont. Bár nyilván nagyon sok mindenben nem versenyezhetünk Budapesttel, de Szentendre „art capital” címe akár ránk is illene.

Kiemelte, egy szisztematikus munka eredményeként elérhető, hogy ide is figyeljen a világ. Ennek érdekében jelentős figyelmet fordítanak a határmenti, illetve a V4-es országokkal kialakítandó együttműködésekre is, valamint a testvérvárosi kapcsolatokra, amelyek közül elsőként a francia Aix-en-Provence-szal terveznek közös projekteket jövőre.

Megosztás itt: facebook
Ajánlom a Facebookon

Hirdetés

Előző sztori

190 millióból fejlődött a betegbiztonság Pécsen!

Következő sztori

Home made pánikszobában rejtőzött a pécsi bandita

Legutóbbiak innen: Kultúra

bool(false)