Címlap Meteor A látási visz...

A látási viszonyok fokozatosan javulnak

November 10.
Csütörtök
Enyhén felhős
8 °C
15 °C
November 11.
Péntek
Enyhén felhős
6 °C
14 °C
November 12.
Szombat
Enyhén felhős
5 °C
13 °C
Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig

A látási viszonyok fokozatosan javulnak, hosszabb-rövidebb napos időszakok előfordulhatnak a frontális felhőzet érkezése előtt, majd délután a hidegfront mögött északnyugat felől határozott felhőzetcsökkenés kezdődik, a Dunántúl északnyugati részein még pár órára kisüthet a nap. Elszórtan – nagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati tájakon, valamint az északkeleti megyékben – kisebb eső, zápor is kialakulhat, de az ország nagyobb részén nem valószínű csapadék. Az északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között valószínű, délkeleten lesz melegebb. Késő estére 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.