Az Arcanum és a Blinken OSA Archívum együttműködésével egyedülálló, eddig soha nem látott forrásanyag vált elérhetővé a nagyközönség számára: Nyártól böngészhető a Magyar Rádió 1951 és 1992 közötti adásainak szó szerinti átirata. A több mint félmillió oldalnyi dokumentum a Szabad Európa Rádió hidegháborús rádiófigyelő tevékenysége során keletkezett, amikor is naponta, precízen rögzítették az állami rádióban elhangzottakat.
A Magyar Rádió eredeti archívumának nagy része megsemmisült az 1956-os forradalom során, a későbbi időszakokból pedig csak válogatott, rendszertelenül megőrzött műsorok maradtak fenn. Az így most digitalizált anyag a korabeli élet sajátos lenyomata: a mindennapok világa keveredik az erős politikai propagandával, betekintést adva egy olyan korszakba, ahol a médiát a pártállam teljes ellenőrzése alatt tartotta.
A pécsi regionális adás leiratában böngésztünk, több érdekes tény kiderül a novemberi eseményekről.

A Pécsi Rádió már november 3-án este bemondta, hogy szovjet csapatok közelednek Pécs felé.
„19.35 h. FIGYELEM! FIGYELEM! A szovjet hadsereg alakulatai városunk felé közelednek. A baranyamegyei munkástanács küldöttsége eléjük ment. Közölték, hogy békésszándékkal vannak, a város ügyeibe beavatkozni nem kívánnak. Nyomatékosan felhívjuk a város lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát, az utcán ne tartózkodjék! Egyetlen lövés a város pusztulását hozhatja magával.”
A rádió híreket és zenét sugárzott, időnként felhívással szakították meg az adást. A szovjet katonáknak is üzentek, oroszul is beolvasták üzenetet.

„22 h 11 ITT A SZABAD PÉCSRÁDIÓJA.
Nyomatékul felhívjuk a város lakosságát, hogy őrizze magát, minden provokációt kerüljön, az utcán ne tartózkodjék. Egyetlen lövés a város pusztulását vonhatja maga után!
Most üzenetet olvasok fel a PÉCS határában tartózkodó szovjet harcosoknak:
Orosz katonák! A Szabad Pécsi Rádió, a felszabadult magyar nép nevében szól hozzátok. Sok téves hírt hallottatok a legutóbbi magyarországi eseményekről, azt híresztelték a magyar nép ellenségei, hogy Magyarországon ellenforradalom van, faszita reakciós elemek vették birtokukba a hatalmat és a régi rossz rendszert akarják visszaállítani, azért kell nektek Magyarországra bevonulni, hogy ezt megakadályozzátok. Ez nem igaz! A magyar nép most vette csak igazán kezébe a hatalmat, mi szabad, független, demokratikus állam akarunk lenni! Mi nem akarjuk újra, a nagybirtokosokat, a bankárokat a nyakunkra ültetni, de nem kell sztálinista, rákosista klikk sem, amely nyomába, szenvedésbe döntötte világunkat! Nem! Szabadságot akarunk adni minden állampolgárunknak, hogy szabadon beszélhessenek, cselekedhessenek! Nem akarunk meghódítani más országokat, és nem akarunk egyetlen más népet sem kényszeríteni arra, hogy úgy gondolkodjanak, úgy éljenek, ahogyan mi. Minden országnak, népnek megvannak a maga jellegzetességei, sajátosságai. Ti oroszok vagytok. Éljetek úgy, ahogyan nektek legjobban megfelel. Mi magyarok vagyunk, kérünk benneteket, hagyjatok minket, hogy a mi kis országunkban a magunk módján rendezzük be életünket! Ti nekünk ezelőtt 12 évvel meghoztátok a szabadságot. Hálásak vagyunk érte. Miért akarnátok most elvenni tőlünk. Mi barátságban akarunk veletek is élni, mint miden más nemzettel. Oroszok! Sokat szenvedett a mi népünk, menjetek haza, hogy a mi békés, nyugodt életünket megkezdhessük!”
November 4-én már nem volt szabad a rádió, a Pécs Baranyai Dolgozók Rádiójaként jelentkezett az adás és felolvasták a szovjet katonai parancsnok közleményét. Ebben a munka felvételére és a fegyverek leadására szólította fel a pécsieket.

„FIGYELEM, FIGYELEM! Felkérjük a város lakosságát, hogy a MECSEKBEN FOLYÓ HARCOK SORÁN AZELLENFORRADALMÁROKNAK SEMMINEMŰ TÁMOGATÁST NE NYÚJTSON. Kérjük, hogy a lakóházakban, középületekben ezeknek menedéket ne adjon.
A szovjet katonai parancsnokság nyomatékosan felhívja a Mecsek területén és más helyen még ellenálló csoportokat, hogy fegyvereiket azonnal tegyék le, mert ellenkező esetben ma, november 6-án, reggel 8 órától, a szovjet egységek nehézfegyvereikkel fogják őket tűz alá venni, és megsemmisíteni. Ezért felhívjuk a lakosságot, hogy a házak kapuit tartsák zárva, és ne tűrjék meg, hogy a házakból a szovjet katonákra, és a karhatalmi egységekre tüzeljenek, mert ez súlyos következményekkel jár, lakásuk romba döntését is okozhatja. Baranya és Pécs szovjet katonai parancsnoka!”

A Mecseki Láthatatlanok nem tétlenkedtek, a Hunyadi úton a Mecsek Kapunál egy lövöldözésben gyorsan ki is iktatták a szovjet városparancsnokot. Ezt november 20-án mondta be a Pécsi Rádió.
„A pécsi orosz parancsnokot a felkelők szerint ” kinyírták”, két héttel ezelőtt, kedden, 6 -án volt a temetése. Vörös koporsóban városon keresztül a holttestét.”
November 13-ra elültek a harcok a városban, lassan újraindult az élet, volt egy kis fosztogatás is.
„A szovjet katonák beavatkozásakor kezdődött meg a fosztogatás, amely odáig fajult, hogy most már a legfontosabb cikkek hiányoznak az üzletekből.”
A harcok miatt leállt a gyógyszer ellátás is, a segítség külföldről jött.
„Pécsett kifogyott az insulin. És mivel Budapesttel nem volt még rendszeres összeköttetés, súlyos megpróbálta tás fenyegette a város cukorbetegeit. A pécsi rádió akkor az éter hullámain keresztül a noviszadi és az eszéki rádiók segítségét kérte. Egy nap sem telt el a szeretet hullámhosszán megérkezett a válasz. A jugoszláv vöröskereszt néhány óra alatt előteremtette a 3 ezer üveg életmentő inzulint.”
Az egyik legfontosabb intézkedést november végén hozták meg a hatóságok, ami sokat javított a pécsiek közérzetén.
„Baranya megye kormánybiztosa november 26-tól, hétfőtől kezdve engedélyezte a sör forgalomba hozatalát, illetve árusítását. A sör az állami és szövetkezeti éttermekben, italboltokban kerül kimérésre.”
Ez azért is fontos volt, megy hónapig, október 24-től teljes alkoholtilalom volt elrendelve.















