A forradalom napjaiban nem tétlenkedtek a pécsi tanácsházán, ahol nagyban zajlott az oktatási reform akkor még reményekkel teli átalakítása.
November harmadikán jelent meg a hír, hogy gyökeres oktatási reformot készítenek elő a minisztériumban, így a pécsi tanácsházán is beindult a tervezgetés. Arra senki sem számított, hogy másnap már a szovjetek parancsolnak, fegyverrel viszonozzák a felkelést.
„Pécsen a tanács oktatási osztályán a pedagógusok tanácsával arról tárgyalnak, miként indítsák meg az oktatást. Elhatározták, hogy november 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor a Leöwey Klára Gimnázium dísztermében pedagógus gyűlést tartanak. Itt megbeszélik a forradalom utáni új oktatási irányvonalat, a hitoktatással és a nyelvtanítással kapcsolatos kérdéseket” – írta a Dunántúl napilap, de a másnapi számból nem derül ki, hogy mi történt, ugyanis már szovjetek parancsoltak a városban.
November 3-án az oktatásügyi minisztérium forradalmi bizottsága közölte első intézkedéseit:
„Biztosítani kell valamennyi általános- és középiskolában a szabad vallásoktatást. A hitoktatásra vonatkozó külön beiratkozást megszünteti a minisztérium.
Az általános és középiskolai történelemtankönyveket kivonja a minisztérium az oktatásból. A magyar irodalom oktatásában csak a magyar irodalmat tartalmazó szemelvényeit használhatják fel, a szovjet irodalommal foglalkozó részeket ki kell hagyni.
Az általános iskolai földrajztanításban a Szovjetunió földrajzát ugyanolyan mértékben kell tanítani, mint bármely más állam földrajzát.
Az összes középiskolai földrajzkönyveket az iskolai tanításból kivonja a minisztérium. Az általános iskola nyolcadik osztályában az alkotmánytan oktatását megszünteti.
Az orosz nyelv kötelező oktatása az ország valamennyi általános és középiskolájában megszűnik. Az orosz tagozatú általános iskolák megszűnnek. Az orosz tagozatú gimnáziumi osztályokat humán tagozatú osztályokká kell azonnal átszervezni.”
A pécsi egyházmegye templomaiban ezekben a napokban olvasták fel Virág Ferenc pécsi püspök körlevelét a papsághoz és a hívekhez. A pécsi egyházmegyében 1951-óta óta ez volt az első püspöki körlevél, amelyet az állami egyházügyi hivatal cenzúrája nélkül adhattak ki. A püspök azt hitte, hogy fellélegezhet, hiszen már 1945 óta nehezítette és akadályozta szolgálatát a kommunista vezetés.
A körlevél rámutatott az október 23. utáni napok súlyos megpróbáltatásaira is és kegyelettel emlékezett meg a hősi halottakról.
— A különböző társadalmi osztályok, foglalkozási ágak és üzemek munkásai, alkalmazottai egymás után emelik fel szavukat, mondják el sérelmeiket és követeléseiket, s orvoslást kérnek. Az egyház sem hallgathat, mert neki is voltak és vannak sérelmei, és ha ezeket szóvá teszi, nem azért történik, mintha egyéni sérelmeket akarna felhánytorgatni, hanem mert szabad működését kívánja biztosítani — mondja a körlevél, amelynek első pontja a papság jogainak biztosítását kéri:
– Teljes szabadságot a tanításban és az egyházi kormányzásban.
– A püspökök minden állami, hatósági vagy egyéb illetéktelen beavatkozás nélkül szabadon, függetlenül intézkedhessenek az egyház belügyeiben és szabadon érintkezhessenek a katolikus egyház fejével, a pápával.
– A papokat az egyházi törvények szerint papnevelő intézetekben szabadon akarják nevelni. A feloszlatott szerzetesrendeket állítsák vissza.
– A bebörtönzött papok nyerjék vissza szabadságukat, a működésben akadályozott lelkipásztorok pedig korábbi törvényes helyükön ismét szabadon működhessenek.
A körlevél a második pontban a hívek összességének jogait szögezi le. Minden hívő számára lelkiismereti szabadságot kíván, hogy meggyőződését szabadon vallhassa.
” Biztosítsák a vallás gyakorlásának szabadságát, valamint a lelkipásztori gondoskodás teljes szabadságát a templomokban, az iskolákban, a kórházakban, a szegényházakban és a fogházakban. Biztosítsák az egyházi intézmények működésének és a katolikus sajtónak szabadságát, hogy a katolikus vallás Igazságait szabadon kifejthessék és minden támadás ellen megvédhessék.”
Ebből semmi sem teljesült, a forradalom leverése utáni években több száz egyházi személy került börtönbe. Sokukat korábbi ügyekre hivatkozva tartóztattak le, vagy valamivel később, a hatvanas évek elején például illegális szerzetesi élet és ifjúságnevelés, fiatalokkal való foglalkozás vádja miatt. Egészen 1968-ig zajlottak perek egyházi személyek ellen, és akadtak olyan papok, akik még 1975-76-ban is börtönben ültek.
