Emlékeztek még, milyen hely volt a pécsi Ágoston tér a rendszerváltoztatás előtt?! Nem olyan, mint most! Mutatjuk, milyen volt, és milyen most. Mozgasd a fotók közepén lévő fehér vonalat!
A helyi sajtóban több riport is megjelent a téren zajló életről, ezek jól leírják az akkori körülményket.
"Kora tavasztól árnyat adó éltes gesztenyefákkal, egyik oldalról kisvárosi hangulatot árasztó műemlék házra támaszkodik, másfelől templom zárja le a szemhatárt. A föld alatti transzformátor kúpos végű szellőzői nem illenek ugyan a képbe, de roppant praktikus célt szolgálnak: jobb híján ezeket is kártyaasztalnak használják a tér törzsvendégei. A törzsvendégek ismerik egymást, és nem szívlelik az idegent. Jelzőrendszerük gyors, pontos és tökéletes. Közelebb ballagunk az egyik ferbliző csoporthoz. Mire odaérünk már nincs is csoport. Kártya sincs, pénz sincs. A nők inkább a kerülőutat választják, nem szívesen vágnak át a téren. A kibicek között mindig akad olyan, akit a kártyán kívül más is érdekel. És ezt jó hangosan közli az arra járó nőkkel.
A téren kialakult szabályok szerint folyik az élet. A betonasztalok melletti padokat az öregek birtokolják, mindenkor övék az elsőség. Ök töltik itt a legtöbb időt. Filléres alapon ultiznak, néha durákoznak, s ha végképp nincs kártyapartner, malmoznak a betonaszalon kirajzolt kis „táblán”. Vadabb kártyajáték náluk nincs, élvezik a játékot. A csatát olykor tíz-tízenöten is nézik egy-egy asztalnál a társadalom minden rétegéből. Ünneplős- komoly családapák és rojtos nadrágú borisszák.
A fiatalabb évjáratúak elidegeníthetetlen tulajdona a transzformátorszellőző. Itt görnyedt pózban kell verni a blattot, de ha jól körbeállják, teljesen rejtve vannak a kandi tekintetek elől. Ez lényeges, mert olykor tekintélyes méretűre dúzzad a pénzhalom, igen gyors a tízesek, húszasok, százasok forgási sebessége. Huszonegyeznek. Pénzbe, cigibe, s ha egyik sincs, lilára püfölik a vesztes orrát. Az átlagéletkor tizenöt év lehet. Néhány év múlva talán helyük lesz a szellőzőknél, amikor az ottani zsugások egy része jogot szerez arra, hogy az asztal mellé telepedhessen. A tér hierarchiája könyörtelen" - írja 1971-es Ágoston téri riportjában D. Kónya József újságíró.
Volt, hogy az újságíró elkísérte razziára a rendőröket, így kötöttek ki a Piros Rózsa italboltban.
"Ágoston tér. Úgy nyolc óra tájt sűrű itt az élet. A járőrkocsi lámpájára tágul a kör, pénz a zsebbe, zsúga, bicska a zokniba, s a selyeminges a jólöltözött, már fut is a szomszédos Piros Rózsa italboltba. A két makk hetesnek, ami a placcon marad, dehogy is akad gazdája. A selyeminges viszont a járőr kezébe szalad. Zsebében több ezer forint. Mint kiderül, a fiú még új itt a téren. A figyelmeztetés csendes, csak két mondat: — Ne maradjon! Jobb, ha némi pénzzel tél haza a zsebében, még időben! Tetőpontján a hangulat a Piros Rózsa vendéglőben. Kilenc forint egy korsó sör, a szatyorban vacsora, némi tej savanyodik, de csak kilenc, tíz körül lesz záróra."
1976 decemberben felhőtlenül boldog májusi vasárnap délelőttön ünnepelték Pápai Albert börtönből való szabadulását a közeli és távoli rokonok a pécsi Zöldfa kocsmában. Családi ünnep volt sok résztvevővel és igen jelentős mennyiségű szeszesitallal. Valamivel kilenc óra előtt indultak el az ünneplők az Ágoston tér irányába, hogy a mulatozást a Piros Rózsában folytassák tovább. Ott azták kerekedett balhé, akkora verekedés lett „kedélyes családi ünnepség” végére, hogy többen újra börtönbe vonulhattak a garázdaság miatt.
"Én ebben a házban születtem 1970 ben és nőtem fel, a bódé feletti ablak volt a nagy szobánk és a másik oldalról volt még három ablak. Éveken keresztül édes apám volt az olajkutas. Itt a képen még nem volt kútfej így a tartáj oldalán kézzel kellet pumpálni az olajat tudom jól mert sokat segítettem faternak." - olvasható a Régi Pécs közösségi oldalán a képhez írt hozzászólásban.
