A csodálatos családja nélkül biztosan nem jutott volna el ennyi gólig, és ennyi mérkőzésig a futballpályán Hergenrőder Tamás
Címlap Sport Mérföldkő a j...
Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A közelmúltban hatalmas gólt lőtt kapásból a PEAC-nak, ez volt szederkényi színekben kereken a 200. találata Hergenrőder Tamásnak. Az immár 42 éves futballista (és ügyvéd) ennél már sokkal többnél tart, hiszen eredményesen játszott a PMFC-ben, a Kozármislenyben, a Szentlőrincben és a PEAC-ban is – de az kétségtelenül különleges, hogy csodás kis falujának a csapatát ennyi góllal segítette. Illetve: nem is ő lenne, ha már nem lépte volna túl a kétszázat…

Elhalasztott mérkőzést játszott múlt hét csütörtökön a Szederkény labdarúgócsapata a megye II-ben. A PTE-PEAC III. elleni bajnoki 65. percében jött egy szöglet, ami után Hergenrőder Tamás kapásból hatalmas gólt vágott, ami kereken a kétszázadik volt neki szederkényi színekben – mégsem tudott teljes szívből örülni.

– A PEAC a korábbi csapatom, amellyel két éve bajnokok lettünk a megye I-ben, ráadásul az a kiváló Pölöskei Tamás állt most a kapujukban, akivel akkor együtt örülhettünk az aranyéremnek – mesélte a Pécs Aktuálnak „Tana”. – Tényleg nagy gól volt, nagyon elkaptam, tudtam is, hogy ez a kétszázadik, őszintén azonban mégsem tudtam neki örülni.

A mérföldkő kapcsán a Facebook-oldalára kitett poszt alatti hozzászólásokból azonban látszik, hogy rengetegen tudtak őszintén örülni ennek a gólnak – pontosabban nem ennek, hanem annak, hogy Hergenrőder már 200-nál tart szederkényi színekben (ebből 195 még a megye I-ben született). Közel kétszáz gratulációt kapott, a falujabéli ikonikus pálinkafőzőtől kezdve a korábbi ellenfelek, csapattársak, barátok, ismerősök mind-mind elismerték a teljesítményét.

„Mérföldkő-díj. Minden gól egy élmény. S minden gólnak saját története van. Felnőttpályafutásom felét csodás kis falumban tölthettem, és ezalatt nekem már jutott 200 szederkényi gól… Hálás vagyok a Mindenhatónak, és köszönet az összes Csapattársamnak! Hajrá, Szedi!” – írta Hergenrőder Tamás.

A „Mérföldkő-díjat” a csapat záróbankettjén kapta meg a csapatkapitánytól, Bálint Ádámtól. Egy 200 gól felirattal ellátott kép, valamint egy egyedi, spéci rozé alkotta az elismerést. Mondhatni, a szederkényi csapat sem hagyta ki a ziccert, méltó módon tisztelgett a helyi legenda teljesítménye előtt!

Tegyük hozzá rögtön, Hergenrőder jóval több gólnál jár már a felnőtt pályafutása egészét illetően. Az 1990-es években, mindössze 16 esztendősen indult be a szederkényi csapatban, aztán a PMFC-ben, majd a Kozármislenyben és a Szentlőrincben rugdosta-fejelgette a gólokat, hogy aztán 2012-ben visszatérjen szülőfalujába. Ezt követően hagyta, hogy a PEAC magához csábítsa, az egyetemistákkal pedig megnyerték a 2021/2022-es szezont a megye I-ben…

„A PMFC-vel még Nagy Tamás irányítása mellett bajnok voltam az NB I. B-ben. A Kozármislennyel az NB III-ban örülhettem aranyéremnek, a PEAC-cal pedig megye I-es bajnoki címem van. Ha jól folytatjuk, a Szederkénnyel megnyerhetjük a megye II-t. Tényleg a sors kegyeltjének érzem magam, hogy ennyi jó csapatban játszhattam, játszhatok!”

Jegyezzük meg, a Szederkényi SE jelenleg az első helyen áll a megye II-ben, hibátlan mérleggel, 14 győzelemmel, 42-10-es gólkülönbséggel vezeti a tabellát. Vagyis úgy tűnik, nagyon jó esély van arra a negyedik bajnoki címre…

Már csak az a kérdés, meddig folytatja a gólvágó, akinek egyébként Zlatan Ibrahimovic a kedvenc csatára, mert: „a pimaszsága, a profizmusa már gyerekkorom óta lenyűgözött”.

A szederkényi Zlatannak, aki egyébként pimasznak nem nevezhető, viszont ő is nagyon profi, mindenesetre most, 42 évesen is megvan a személyes motivációja a folytatást illetően. Feleségével, Krisztinával három csodálatos gyermeket nevelnek, s mindhárman kötődnek a sporthoz: a 13 éves Levente focizik, a 11 éves Léna a ritmikus gimnasztika szerelmese a Pécsi RGSE-nél, a 7 éves Lázár pedig jó a küzdősportban, nem mellesleg nagyon ügyesen dobja a labdát…

– Levente februárban lesz tizennégy, és már az U16-os csapatban, az idősebbek között játszik jelenleg Szederkényben. Úgyhogy talán nincs is olyan messze, hogy bemutatkozzon a felnőttek között, nekem pedig átfutott a fejemben, hogy ezt azért még megvárhatnám… A türelmes feleségem és családom nélkül eddig sem jutottam volna el, így ők is kellenek ahhoz, hogy a pályán maradhassak! Sokat jelent nekem az is, hogy a kétszáz gólból mintegy százkilencvennél édesapám is ott szurkolt a pálya mellett. Sajnos egy évig sérült voltam, egy bokaműtét miatt nem focizhattam, sokan ekkor úgy voltak vele, hogy itt a vége a pályafutásomnak. De ez újabb motivációt adott nekem, ugyanis a futball az életem része, hozzátartozik a lelki egyensúlyomhoz, úgyhogy visszatértem! – mondta a szederkényiek 15-öse, aki természetesen a legutóbbi, Lánycsók elleni bajnokin is bevágott egyet.

Hergenrőder Tamásról valószínűleg sokan tudják, hogy évek óta Pécsett vezeti a Hergenrőder Ügyvédi Irodát. Itt természetesen nem a gólokat számolják, hanem az ügyeket: de ebben a kategóriában is biztosan túl van már a 200-on, jegyezzük meg neki.

– Ezt nem számoltam, de biztosan volt már annyi – jegyezte meg mosolyogva. – Az ügyvédi hivatásban is megvan a magam motivációja, ami az, hogy tudok másokon segíteni, a problémás ügyekben megoldást tudunk találni. Nem mellesleg a munkám sokszor keveredik a kedvenc sportágammal, a futballal, mert jó néhány klub tartozik az ügyfeleim közé, de más sportágak képviselőivel is nagyon szívesen dolgozom együtt.

Kanyarodjunk vissza a gólokhoz és a Facebook-poszthoz! A hozzászólók között akadt olyan, aki további 200-500 gólt kívánt, más annyit írt, hogy „tovább a 300. felé”. Nem tudjuk, végül mennyinél áll meg „Tana”, de igazából már nem is a számok a lényegesek: amíg jól érzi magát a pályán csatárként, vagy éppen középső védőként, addig biztosan örömmel, szívvel-lélekkel futballozik, és ez a legfontosabb!

Mi is gratulálunk, Tamás!

Megvan a tizennegyedik győzelem is: a Lánycsók elleni bajnoki 2-1-es szederkényi sikerrel zárult, naná, hogy nem volt rossz a hangulat a hazai öltözőben!
A Mérföldkő-díj: egy 200 gólos kép, és egy egyedi rozé a vezetőedzőtől