Címlap Politika Beveszi Pécse...

Beveszi Pécset Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki pártként, immár több mint tizenötezer taggal, egymillió szavazóval, mindig is hitt abban, hogy ki kell menni az utcára, az emberek között lenni, meg kell hallgatni személyesen a történeteiket, problémáikat. Eljött az ideje, hogy megmutassuk, van alternatíva az Orbán-kormánnyal szemben!”

– szól a DK meghívója.

Fotó forrása: Gyurcsány Ferenc közösségi oldala

Kétnapos kihelyezett frakcióülést tart ugyanis Pécsett Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció helyi és országos emblematikus arcaival lehet találkozni, nem csak a pártelnökkel. Már annak a szerencsésnek, aki előzetesen regisztrált a programkavalkádra.

Fotó forrása: Gyurcsány Ferenc közösségi oldala

Ezek közül lehet szemezgetni:

Október 19. szerda, 8.00-9.00 – Varju László, a DK országgyűlési képviselőjének kitelepülése a mohácsi piacon (Mohács, Városház u. 5, Piac bejárat)

Október 19. szerda, 14.00-15.00 – Beszélgessünk együtt George Orwell Állatfarm című regényéről! Könyvklub Barkóczi Balázzsal és Hegedűs Andreával, a DK országgyűlési képviselőivel a Városházán, a Nemzetiségi- és Civil Irodánál (Pécs, Széchenyi tér 1.)

Október 19. szerda 14.30-16.45 – Közösségépítő főzés Kálmán OIgával, a DK országgyűlési képviselőjével és Nemes Gáborral, a DK XVI. kerületi önkormányzati képviselőjével, a Slyven Rendezvényközpont tankonyhájában (Pécs, Mezőszél u. 1.). A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Október 19. szerda, 15.00-16.00 – Egészségügyi fórum Dr. Komáromi Zoltánnal, A DK országgyűlési képviselőjével a Siklósi Térségi Könyvtár és Ismeretközpontban (Siklós, Köztársaság tér 8.)

Október 19. szerda, 15.00-16.00 – Kéksálas találkozó Vadai Ágnessel, a DK országgyűlési képviselőjével a Hotel Béke Szigetben (Komló, Városház tér 4.)

Október 19. szerda, 15.00-16.00 – Fórum a média helyzetéről Gréczy Zsolttal, és Sebián-Petrovszki Lászlóval, a DK országgyűlési képviselőivel Sellyén a Kiss Géza Múzeumban (Sellye, Köztársaság tér 6.)

Október 19. szerda 15:30-16:30 – Fogadóóra Gy. Németh Erzsébettel, a DK országgyűlési képviselőjével, Zag Gáborral, Siposné Bikali Évával , Auth Istvánnal, és Kunszt Mártával, pécsi önkormányzati képviselőkkel, valamint Dr. Szakács Lászlóval a Slyven Rendezvényközpontban (Pécs, Mezőszél utca 1.)

Október 19. szerda, 16.00-16.45 – Varju László és Dávid Ferenc, a DK országgyűlési képviselőinek közös kitelepülése a Mecsek Áruháznál (Pécs, Uránbányász tér)

Október 19. szerda 16.00-16.45 Kitelepülés Varga Zoltánnal, a DK országgyűlési képviselőjével (Pécs, Csontváry utca 2., a Spar előtt)

Október 19. szerda, 16.00-17.00 – Oktatási fórum Hegedűs Andreával és Barkóczi Balázzsal, a DK országgyűlési képviselőivel, Szigetváron a Hotel Kumillában (Szigetvár, Orlay u. 6.)

Október 19. szerda 17.00-18.00 Elnöki tagtoborzó Gyurcsány Ferenccel, a DK elnökével és a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőivel, politikusaival az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központban (Pécs, Apáczai Csere körtér 1.)

Október 20. csütörtök 8.00-9.00 – Pécsi Vásárcsarnok látogatása Kálmán Olgával Varga Zoltánnal, a DK országgyűlési képviselőivel (Pécs, Zólyom utca 4., Vásárcsarnok)

Október 20. csütörtök 8.00-9.00 Piaclátogatás Komlón Varju Lászlóval és Kordás Lászlóval, a DK országgyűlési képviselőivel (Komló, Berek u. 14.)