Címlap Politika Kissé szervez...

Kissé szervezetlen, kapkodós volt az idei Pécs Pride – Az ellentüntetők meg gyógyítani akartak!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bár hetek óta készülni lehetett az esőre,

az időjárás mintha megzavarta volna a Pécs Pride szervezőit.

Jóval kevesebben is voltak az eseményen, mint tavaly; de a rossz idő ellenére is 600-800 ember összegyűlt a Kossuth téren kora délután. Eredetileg a Tettyén lettek volna a beszédek, végül a szervezők úgy döntöttek: ott, a Kossuth téren fognak inkább beszélni a meghívott előadók.

A Pécs Pride két főszervezője (Fotó: Pécs Aktuál)

A Kétfarkú Kutyapárt aktivistái mintha későn kapcsoltak volna, ugyanis a hivatalos start előtti percekben még molinókat szereltek a színpadként funkcionáló kisteherautóra, amivel aztán belavíroztak a tér közepére, az Okmányiroda elé.

A hangosítás – és emiatt a beszédek jelentős része is – viszont annyira halk volt (ellenben az áramot biztosító aggregátorral), hogy 10 méterrel a „színpad” mellett már semmit nem lehetett érteni a beszédekből.



A prájdolók végül inkább egymással voltak elfoglalva, mint a (nem hallható és érthető) beszédekkel.

Végül ejutottak a Tettyére is, de mint az eseményen elhagzott, a látványosnak ígérkező záróbuli nem a Szabadkikötőben lesz este – ott csak „melegítenek”, hanem

a Zsolnay Kulturális Negyed E78 temében.

Összességében érzésünk szerint kissé szervezetlen és kapkodós volt az idei, II. Pécs Pride; az első, tavalyi sokkal flottabbul ment – bár akkor sokkal szebb volt az idő is. Ismertebb és emblematikusabb előadókat sikerült meghívni tavaly; a mostaniak túl sok meglepetést és izgalmat nem okoztak sajnos – pont azt mondták el, amire számítani lehetett, csak még inkább unalmasabban. Viszont a plüs unikornisnak öltözött előadó vicces volt.

Gyógyítani akartak az ellentüntetők

Idén komolyabb ellentüntetést ígértek a radikális szélsőjobboldali szervezők a tavalyihoz képest, de ez nem sikerült. Nagyjából 60-80 ember gyűlhetett össze a Jókai téren, jóval azután, hogy a prájdolók már elvonultak.

Pedig négy szervezet összgyűlése volt ez: a Magyar Önvédelmi Mozgalomé, a Mi Hazánk Mozgalomé, az Alfa Szövetségé és a Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalomé.

Az eső itt is némileg bezavart az érzésbe, de

az időjárásnál csak az időközben egymással kicsit összeszólalkozó és lökdösődő közönség volt szomorúbb látvány

– miközben Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke épp genetikai fejtegetésben volt.



Végül az ellentüntetés is rendben véget ért.

A rendőrség idén is hihetetlen erőkkel készült az eseményre, információink szerint 1500 rendőr is részt vehetett a II. Pécs Pride biztosításában.