Önkormányzati bérlakásban él családjával a kamasz, a bokszegyesületet pedig támogatja az önkormányzat - derült ki a Mi hazánk közleményéből.
„A napokban jelent meg a sajtóban, hogy az egyik jó hírű általános iskola mosdójában verte össze 14 éves exbarátnőjét egy 16 éves kikosarazott pécsi ökölvívó fiú” – kezdte közleményét a Mi Hazánk Mozgalom pécsi képviselője.
A döbbenetes esetről lapunk írt elsőként. Arról, hogy mi történt pontosan, itt lehet olvasni:
„A pécsi eset mellett a Somogy vármegyei Fonóban történt gyilkosság is bizonyítja, hogy megszaporodtak az országban az erőszakos bűncselekmények, amik sokszor gyilkosságba torkollanak. Most is csak a szerencsén múlt, hogy nem történt haláleset. A Mi Hazánk ezért sokkal szigorúbban büntetné az ilyen erőszakos elkövetőket” – szögezte le Varga Tamás, a párt pécsi képviselője.
„Kiderült, hogy a fiú családja egy bokszegyesületet működtet, amit az önkormányzat is támogat. Álláspontom szerint fontos a fiatalok sportolásának a támogatása, de amennyiben az erőszak indokolatlan (nem önvédelemre történő) alkalmazására tanítják a fiatalokat, a támogatásaikat azonnal meg kell vonni”
– hangsúlyozta a közleményben Varga Tamás, hozzátéve, hogy sajtóhírek szerint a pécsi családnál „más bűncselekmények gyanúja miatt rendszeresen razziázik a rendőrség”.
– Alaptalan vádakat nem akarok megfogalmazni, viszont ha bebizonyosodik, hogy bűnözőkhöz kötődik a sportegyesület, az mindenképp további intézkedéseket kell, hogy maga után vonjon. A család önkormányzati bérlakásban lakik, így mint a többi problémás esetben is, kezdeményezem az intézkedést a Lakásügyi Bizottságban – tette hozzá a képviselő.
Végezetül hozzáfűzte, a Mi Hazánknak a pécsiek biztonsága az első, de egyúttal a kormánytól választ várnak arra is, hogy „hol van a beígért két hét alatti rendteremtés?”