Mégsem maradt egyedül Orbán Viktor? Varsó továbbra is kiáll mellette

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Piotr Müller lengyel kormányszóvivő megerősítette a támogatást vétó ügyben.

Varsó teljes egészében kiáll az uniós források kifizetésének feltételrendszerére vonatkozó lengyel-magyar álláspont mellett – hangsúlyozta pénteken Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

“Lengyelország teljességgel kitart az uniós források lehívását érintő feltételrendszerről szóló álláspontja mellett”

– olvasható Müller Twitter-bejegyzésében.

Varsó “csak az uniós alapszerződésekkel és az Európai Tanács (júliusi) záró következtetéseivel összhangban lévő előírásokat hagyhat jóvá” – írta a szóvivő, hozzátéve: mindez “világosan következik” az ügyben múlt héten Budapesten elfogadott, és hétfőn Varsóban megerősített lengyel-magyar állásfoglalásból is.

Ez alapján nem teljesen érthető akkor az a hír, ami a Reuters alapján bejárta a hazai sajtót, amely szerint “Lengyelország kész feladni a vétószándékot az EU 2021-2027 költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal kapcsolatban is”.

Korábban írtuk:

Hirdetés
Előző sztori

CSOPORTOS RABLÁS ÉS ZSAROLÁS MIATT ÍTÉLTEK EL HÁROM PÉCSI FIÚT

Következő sztori

Átment az üzenet: a lengyel kormány mégsem akar már vétózni!

Pécs Aktuál rádió
PécsFM rádió
I Live Pécs rádió
Rádió 1