Címlap Politika Pénzadományra...

Pénzadományra buzdít a pécsi polgármester

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A polgármester közleménye:

„Igyekszünk minden feltételét megteremteni annak, hogy a járványnak leginkább kitett korosztály, a pécsi idősek az otthonukban maradhassanak. Programot indítottunk PAPI néven (Program A Pécsi Idősekért), amelynek keretében élelmiszert, gyógyszert és postai küldeményeket szállítunk az egyedül élő idős pécsiek otthonába. Ez komoly feladatokat ró a szociális intézményrendszerre, a városi cégek esetében pedig arra kell különösen figyelnünk, hogy az alapvető szolgáltatások a járvány ideje alatt is zökkenőmentesen működjenek. Az pedig

szinte beláthatatlan, hogy mi vár a következő hetekben a városi egészségügyi intézményrendszerre.

Több pécsi polgárban és cégben felmerült az igény az elmúlt napokban, hogy ha lehet, támogatnák az erőfeszítéseinket, a PAPI-t, vagy éppen a városi cégek, intézmények részére fertőtlenítőszer és védőfelszerelés vásárlását. Vannak cégek, amelyek már konkrét összeget is felajánlottak a célra. Annak érdekében, hogy ennek szervezett formában megteremtsük a lehetőségét,

március 23-a, hétfőn egy koronavírus segélyalapot hoztunk létre.

Amennyiben úgy látja, hogy az egyébként kicsit sem könnyű gazdasági helyzetben megteheti, hogy támogassa a koronavírus elleni harcunkat, felajánlását az alábbi számlaszámra tudja eljuttatni:

10024003-00336255-00001537

Kérjük, amennyiben így tesz, utaláskor a közlemény rovatban jelölje meg, milyen célra szánja az összeget (PAPI, fertőtlenítőszer-védőfelszerelés, esetleg egyéb). Fontos, hogy a fenti számlaszám március 24-e, kedd 12 órától él.”

Facebookon válaszol majd Péterffy

„Mivel éppen a személyes találkozások minimumra csökkentése az egyik célunk, a kialakult helyzetre való tekintettel

online csatornákon válaszolok a pécsi polgároknak.

Kérdéseiket, amelyeket természetesen anonim módon, név nélkül kezelünk, feltehetik Facebook-oldalamon csetüzenetben, vagy az alábbi e-mail címen: [email protected] március 25-e, szerda délelőtt 10 óráig.

Terveim szerint a kérdésekre március 25-én, szerdán délután 14 órától Facebook-oldalamon élő videó formájában válaszolok” – közölte még Péterffy.