Címlap Politika Újra Alkotmán...

Újra Alkotmányt módosít a fideszes kétharmad

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ez a kilencedik módosítás. Jön a "hadiállapot", a "gender kérdés" és a közpénz fogalma is.

A kormány kedden benyújtotta az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely „a magyar családok erősebb védelmét, a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni” – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter az MTI-vel.

Az alaptörvény eddig is kifejezetten a gyermekek jogaként rögzítette a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges védelemre és gondoskodásra való jogot. A módosítás biztosítja minden gyermek számára a Magyarország keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést, és garantálja a gyermek születési nemének megfelelő háborítatlan fejlődését – tudatta.

Az Alkotmányban az szerepelne az is, hogy

„Magyarország védi a házasság intézményét mint egy férfi és egy nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Az anya nő, az apa férfi.”

„Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”.


Közpénz

Az alaptörvény-módosítás emellett meghatározza a közpénz fogalmát annak érdekében, hogy az alkotmányos szerveknél egységes gyakorlat alakulhasson ki. „A javaslat világosan, az állami működés egészét átfogóan definiálja a közpénz fogalmát, mely az átlátható közpénz-felhasználás garanciája” – tette hozzá.

A „közpénz az állam bevétele, kiadása és követelése”

– mondaná ki a módosított szöveg.

A közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványok egyebek között a megújuló felsőoktatás és a tehetséggondozás sarokkövei, ezért az alkotmányozó kifejezésre juttatja a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kiemelkedő társadalmi értékteremtő szerepét és garantálja a hosszú távú stabil működésüket – közölte.    

Hadiállapot

Az alaptörvény módosítása megújítja a különleges jogrendre vonatkozó részt Magyarország fokozottabb biztonsága érdekében, növelve a változó jövőbeli kihívások kapcsán indokolt kormányzati reakcióképességet – közölte a miniszter. Az eddigi hat „kategória” helyett csak három lesz:

hadiállapot, szükségállapot és veszélyhelyzet.

A rendkívüli jogrendre vonatkozó javaslat elfogadása esetén 2023. július 1-jével lép hatályba, tehát a kormány jelenlegi felhatalmazását semmilyen formában nem érinti – közölte a miniszter.

A tervezett módosításokat IDE KATTINTVA lehet elolvasni.

(via MTI)